Čaputová: Sikerült lelassítani a koronavírus terjedését

Zuzana Čaputová
Pozsony |

Sikerült lelassítani az új koronavírus terjedését – ezt kedden jelentette ki az államfő, miután járványügyi és gazdasági szakemberekkel találkozott az elnöki palotában. Zuzana Čaputová köszönetet mondott a lakosságnak a felelősségteljes hozzáállásért.

Az államfő közölte, a szakértők szerint az egészségügyi rendszer felkészültsége a fő feltétele annak, hogy az élet visszatérhessen a megszokott kerékvágásba.

„Ez azt jelenti, hogy a kórházak és az orvosok is felkészültek legyenek arra a helyzetre, amit a járványügyi szakemberek előre jeleznek”

– fogalmazott az államfő.

További intézkedés például azok célzott tesztelése, akiknél fennáll a COVID-19 betegség veszélye. A szakértők szerint az is fontos, hogy figyelemmel kísérjék a helyzet alakulását a roma telepeken, az idősotthonokban és a karanténközpontokban.

Ján Mikas országos tiszti főorvos is megerősítette, hogy kedvezően alakul a helyzet. Ugyanakkor hozzátette, „még nem győztünk". Elmondása szerint a valós helyzettel két hét elteltével lesznek tisztában, amikor ismertek lesznek a roma telepeken és a karanténközpontokban végzett tesztek eredményei. Azután már könnyebb lesz megmondani, mi várható a vírus terjedésével kapcsolatosan. Úgy fogalmazott, a szomszédos országok helyzetétől is függ, enyhíthetők lesznek-e a szigorú óvintézkedések. Hozzátette, tisztában van a járvány okozta gazdasági helyzettel is.

A találkozó után a köztársasági elnök elmondta, nagyra értékeli, hogy a járványügyi és a gazdasági szakemberek álláspontja nem áll szemben egymással, elmondása szerint számos dologban megegyezik a véleményük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?