Čaputová nyerte az összes megyét

c
Pozsony. |

Nagyarányú győzelmet aratott Zuzana Čaputová minden megyében, a legnagyobb aránnyal azonban Pozsony megyét nyerte, ahol csaknem 60 százalékos támogatottságot szerzett.

A fővárosban ennél is magasabb, 61 százalék feletti eredményt ért el, miközben a második helyezett Maroš Šefčovič 14 százalék alatt végzett. A leggyengébb eredményt Eperjes megyében könyvelheti el, ahol mélyen az országos átlag alatt teljesített 30 százalék alatti támogatással. A Svidníki járásban csak a 3. helyet szerezte meg 19,5 százalékkal, itt a második Maroš Šefčovič (24,49%) előtt Štefan Harabin nyerte a választást több mint 25 százalékkal. Ebben a megyében több járást is elveszített Čaputová, a Sztropkóiban és a Varannóiban is Šefčovič végzett az élen. Az északkeleti régió mellett még a Csacai járásban volt sikeres Šefčovič, ahol 25,64 százalékkal végzett az élen a 22 százalékos támogatottságot elért Čaputová előtt.

A néhány említett járáson kívül azonban mindenütt Čaputová győzött, igaz, a nagyobb városokban mindenhol magasabb aránnyal, mint az inkább kisebb településekből álló járásokban.

Délen Bugár Béla sem tudta megszorítani az ellenzéki jelöltet. A Komáromi és a Dunaszerdahelyi járásban ugyan Bugár a második helyen végzett, de Čaputová itt is 47,9, illetve 54,6 százalékos támogatottságot szerzett, vagyis magasabbat, mint sok északi járásban. Bugárt (11,03%) az Érsekújvári járásban megelőzte Maroš Šefčovič (17,43%) és Štefan Harabin (12,46%) is, Čaputová itt közel 40 százalékkal lett első. Hasonló eredmény született a Galántai járásban is. Bugár még a Vágsellyei járásban lett dobogós, Čaputová és Šefčovič mögött a harmadik, igaz, csak egy hajszállal előzte meg Štefan Harabint.

A Rimaszombati járásban is behúzta Bugár a 3. helyet, Čaputová (32,72%) és Šefčovič (16,89%) mögött, 16,51 százalékkal lett bronzérmes.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?