Čaputová: Nincs politikai akarat nyíltan beszélni a kisebbségi törvényről

čaputová k

A nemzeti kisebbségek szerves részét képezik Szlovákia történetének, részt vettek a demokrácia kiépítésében és az európai integrációs igyekezetek megvalósításában. Éppen ezért nagyobb politikai figyelmet érdemelnek a kultúrájuk és identitásuk megőrzéséhez és fejlesztéséhez szükséges törvényi támogatás megteremtésében – jelentette ki kedden Zuzana Čaputová államfő, aki a szlovákiai nemzeti kisebbségek képviselőit fogadta.

„Szlovákia újkori története során minden pozitív változás elérésében részt vettek az önök által képviselt nemzeti kisebbségek” – szögezte le az államfő a kisebbségi szervezetek képviselői előtt, egyúttal beismerte, hogy ennek ellenére a kisebbségek nem kapják meg az őket megillető elismerést és tiszteletet. „Még mindig létezik olyan politikai igyekezet, amely kollektív bűnösként tünteti fel a kisebbséget. Jobban oda kell figyelnünk az egyes régiók gazdasági fejlesztésére, valamint a nemzeti kisebbségek nyelvi és kulturális jogainak érvényesítésére” – hangsúlyozta az államfő, és bírálta, hogy most sincs politikai akarat „őszintén beszélni a kisebbségekkel a kisebbségi törvényről”.

Az államfő kiemelte a kisebbségi szervezetek tevékenységét. „Azokban a régiókban, ahol a nemzeti kisebbségek élnek, rendkívül elkötelezett emberekkel találkozom, akik az elvártnál is jóval nagyobb mértékben veszik ki részüket a közösségük fejlesztésből” – jelentette ki az államfő.

A német kisebbség képviseletében Ondrej Pöss kiemelte az államfő kisebbségekhez való viszonyulását. „Ezt a meghívást is az érdeklődés őszinte megnyilvánulásának tekintjük” – szögezte le.

Pöss szintén bírálta, hogy Szlovákiának nincs „átfogó és modern kisebbségi törvénye”, holott ez elengedhetetlen a kisebbségek identitásának és kultúrájának megőrzéséhez és fejlesztéséhez. Emlékeztetett, hogy a törvény elfogadásáról gyakorlatilag Szlovákia megalakulása óta beszélnek, de máig nem jutott el a megvalósítási szakaszig. „A törvény szerepelt a kormány 2022-es törvény-előkészítési feladatai között, és bár ezt a feladatot nem törölték, de nem is került be az idei tervek közé” – mutatott rá Pöss. Hozzátette, hogy máig sem került sor a kisebbségi településék listájának frissítésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?