Čaputová: Nem lazíthatunk az intézmények tekintélyének további kiépítése terén

Zuzana Čaputová

Nem lazíthatunk a jogállamiság működését garantáló és mindenki számára egyforma jogokat biztosító intézmények tekintélyének további építése során – jelentette ki Szlovákia létrejöttének közelgő 30. évfordulója apropóján Zuzana Čaputová államfő.

„Szlovákia még mindig fiatal ország, és rengeteg energiát kell fordítanunk az olyan kulcsfontosságú intézmények további erősítésére, amelyek a bejáratott demokráciákban már régóta betöltik a szerepüket a jogállamiság működtetése és a mindenkit egyformán megillető jogok garantálása terén. Ezért ezen a téren nincs helye lazításnak” – jelentette ki az államfő.

Csehszlovákia szétválása és a két külön állam létrejötte kapcsán mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy a folyamat békés keretek között zajlott le, és Csehország továbbra is Szlovákia legközelebbi szövetségese, partnere és barátja.

„Az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való csatlakozás az ország irányultságáért folytatott harc eredménye volt, hogy az ország elfoglalhassa méltó helyét Európában és a politikai értelemben vett Nyugaton. A polgári társadalom erejének is köszönhető, hogy azt a próbát kiálltuk és érettek lettünk” – jelentette ki Zuzana Čaputová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?