Čaputová: menjünk választani!

Zuzana Čaputová

Beszédet intézett az ország lakosságához az európai parlamenti választás kapcsán Zuzana Čaputová államfő. A június közepén tisztségéből távozó elnök felhívta a választópolgárok figyelmét arra, hogy szombaton éljenek szavazati jogukkal és menjenek választani, valamint ecsetelte a szavazás fontosságát is.

Čaputová hangsúlyozta, Szlovákia húsz éve az Európai Unió tagja, ezzel nagyobb teret szerzett az európai események befolyásolására is. A tagság megnyitotta a teret a kötetlen utazáshoz és az önmegvalósításhoz, segített az ország gazdasági fejlődésében és a régiós együttműködések fejlesztésében is, növelte a gazdaság teljesítményét és az életszínvonalat. Milliárdos, az uniós alapokból eszközölt fejlesztések járultak hozzá az ország fellendüléséhez. Čaputová hangsúlyozta, az Európai Unió békeprojektként jött létre, hogy megakadályozza a tagállamok közti háborúskodást.

Az államfő szerint megvan a tér arra, hogy Szlovákia tovább folytassa az előnyök merítését a tagságból, a jelöltek választásánál figyelembe kell venni, hogy mit utasítanak el az Unión és milyen konkrét módon akarják azt jobbá tenni, miként erősítenék Szlovákia hangját és érdekeit – amihez partnerekre van szükség és az eredményes országok is ezt a stratégiát követik.

Az elnök felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unió csaknem félmilliárd állampolgárt tömörít 27 államban, gyakran eltérő nézetekkel, az egyezkedés és a közös megoldások keresése pedig nem egyszerű. A választók szombaton maguk is hozzájárulhatnak az Európai Unió jövőbeni kinézetéhez, valamint ahhoz, hogy milyen módon lehet javítani az intézmény működésén. Čaputová egyben kifejtette, konkrét, az uniós értékekkel összhangban levő megoldásokra van szükség a jelenlegi helyzet javításához, Brüsszel megkérdőjelezése és hibáztatása helyett konkrét megoldásokra van szükség. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?