Čaputová megtámadta a 363-as paragrafust

Zuzana Čaputová köztársasági elnök (TASR-kép)
Pozsony |

Zuzana Čaputová köztársasági elnök az Alkotmánybíróságon támadta meg a Büntető Törvénykönyv 363-as paragrafusát.

Az államfő szerint a rendelkezés, amely lehetőséget ad a főügyésznek arra, hogy bizonyos büntetőeljárásokat semmissé nyilvánítson, túlzott mértékben avatkozik be a bírói hatalom függetlenségébe. Čaputová úgy látja, mindez „nem elhanyagolható hatással bír” a jogállam minőségére és a polgárok jogainak védelmére. Az elnök a lépését továbbá azzal indokolta, hogy a főügyésznek a 363-as paragrafus alapján hozott döntéseit jelenleg nem lehet felülvizsgálni. Úgy látja, a rendelkezés így aránytalanul és indokolatlanul részesíti előnyben egy személynek, a főügyésznek a döntését a bíróságok határozataival szemben.

„A bíróságok függetlenségét meg kell őrizni. Különösen az olyan fiatal demokráciákban, mint Szlovákia” – jelentette ki az államfő, majd rámutatott, a bíróságok döntéseinek megsemmisítésére világs szabályoknak kell vonatkoznia. Hozzátette, a 363-as paragrafus jelenleg nem ilyen. Maroš Žilinka főügyész a rendelkezés segítségével több politikus, illetve oligarcha ellen zajló büntetőeljárást semmisített meg.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?