Čaputová megbízta az Ódor-kabinetet az ország vezetésével az új kormány megalakulásáig

odor lajos

Az Ódor-kabinet korlátozott hatáskörrel fogja vezetni az országot a szeptemberi előre hozott parlamenti választás után létrejövő új kormány megalakulásáig.

Zuzana Čaputová államfő azután menesztette a hivatalnokkormány elnökét, hogy a parlament nem szavazta meg a kabinet programnyilatkozatát, egyúttal megbízta Ódor Lajos kormányfőt az ország vezetésével mindaddig, amíg fel nem áll az új kormány.

A szakértői kabinetnek a parlamentben jelen lévő 136 képviselő közül mindössze 34 szavazott bizalmat, 43-an ellenezték az Ódor-kormány programnyilatkozatát.

A szavazás során 54-en tartózkodtak, öten pedig nem adták le voksukat.

Az államfő éretlen magatartásnak nevezte, hogy a képviselők többsége meggyőző, tényszerű érvek nélkül nem volt hajlandó bizalmat szavazni a szakértői kormánynak. Kijelentette, hogy a hivatalnokkormány megalakítása volt az egyetlen alkotmányos lehetőség arra, hogy Szlovákiát felkészítsék az előre hozott választásra, miután a parlament megvonta a bizalmat Eduard Heger (Demokraták) kormányától.

A miniszterelnököt nem lepte meg a bizalmi szavazás eredménye, elmondása szerint a kormány programnyilatkozatának elutasítása ellenére a kabinet még korlátozott hatáskörrel is megpróbálja teljesíteni a benne megfogalmazott pontokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?