Čaputová már az év első felében megtartaná az előrehozott választást

Zuzana Čaputová
Pozsony |

Zuzana Čaputová államfő azt tartaná a legjobbnak, ha az előrehozott választást már az év első felében megtartanák, a szeptemberi időpontot azonban még elfogadhatónak nevezte. Az elnök asszony továbbra is kitart amellett, hogy ha a politikai pártok nem teszik meg az előrehozott választáshoz szükséges lépéseket január végéig, és nem születik egyezség, hivatalnokkormányt nevez ki.

„Nyilvánvaló, hogy a politikai pártok többsége elfogadta, hogy az előrehozott választás jelenti az egyetlen megoldást a belpolitikai válságra” – jelentette ki Čaputová. „Ha azonban a döntéseket nem hozzák meg január végéig, élni fogok a hatáskörömmel, és hivatalnokkormányt nevezek ki” – fűzte hozzá.

Az államfő elmondta, a legideálisabbnak azt tartaná, ha a választást még 2023 első felében tartanák meg, a megbízott miniszterelnök, Eduard Heger (OĽaNO) kormányának ugyanis korlátozott a jogköre. „Az állami költségvetés elkészítése szempontjából is logikus lenne” – mondta.

„Ha a politikai pártok csak a szeptemberi határidőben tudnak egyezségre jutniuk, azt elfogadhatónak tartom” – szögezte le. Hozzátette, ha a menesztett kabinet a választás időpontjáig szeretne kormányozni, számítson a nyilvánosság és az ő figyelmére, kudarc esetén ugyanis bármikor kész visszahívni Heger kormányát. „A hátralévő időre pedig hivatalnokkormányt nevezek ki” – zárta.

(Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?