Čaputová: Kívánom, hogy karácsonykor senki ne szenvedjen hiányt békességből, kedvességből és emberségből

Zuzana Čaputová

Kívánom, hogy senki se szenvedjen hiányt karácsonykor békességből, kedvességből és emberségből – mondta Zuzana Čaputová államfő Ádám és Éva napján. Mint minden évben, most is az ünnepek alatt szolgálatot teljesítő dolgozókhoz látogatott.

„Meggyőződésem, hogy éppen azokra a nem materiális, megfoghatatlan dolgokra, mint a nyugalom, a kedvesség és az emberség van jelenleg a legnagyobb szükségünk Szlovákiában és az egész világon” – mondta. 

Az elnök asszony vasárnap a Pozsonyi Egyetemi Kórház egészégügyi dolgozóihoz, a mentősökhöz és a Pozsonyi Közlekedési Vállalat alkalmazottaihoz látogatott. „Gondolatom azonban mindazokkal jár, akik ezen a napon azon dolgoznak, hogy mi, a többiek békés karácsonyt tölthessünk” – üzente.

Čaputová azokra is gondol, akik a szombati hóesés miatt most áram nélkül töltik az ünnepeket. „Azt hiszem, nekik valamivel nehezebb karácsonyuk lesz. Hasonlóképp az összes villanyszerelőnek is, akik jelenleg is a helyzet megoldásán dolgoznak” – tette hozzá.

A karácsony az államfő kedvenc ünnepe. „Igyekszünk egész évben nagyon szoros családi életet élni, ez karácsonykor még hangsúlyosabb lesz” – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?