Čaputová kész érdemi és konstruktív vitát folytatni a Fico-kormánnyal

Zuzana Čaputová

Zuzana Čaputová államfő – a korábbi kabinetekhez hasonlóan – kész érdemi és konstruktív vitát folytatni Robert Fico (Smer) kormányával – jelentette ki az elnök asszony az RTVS Sobotné dialógy című műsorában. 

Az államfő az egyes kormánytagok kinevezésével kapcsolatos fenntartásokat illetően kijelentette, nem feladata az állampolgárok döntését korrigálni. Hozzátette, más miniszterjelöltek, mint például Rudolf Huliak, esetében nem talált alkotmányos akadályt arra, hogy ne nevezze ki őket.

„Kötelesek vagyunk együttműködni és kommunikálni egymással, hiszen kötelességünk a nyilvánosság és polgáraink szolgálata. Személyes ellentéteinket, ha vannak, le kell gyűrnünk” – mondta Čaputová.

A Robert Ficóval a választást követően folytatott tárgyalásait pragmatikusnak, tényszerűnek és szakszerűnek nevezte. Az államfő kész folytatni az együttműködést az egyes minisztériumok vezetőivel is.

Čaputová a műsorban felhívta a figyelmet arra, hogy egyre nő a szegénység által veszélyeztetettek csoportja. Mint mondta, szükségesnek tartja a célzott és ismételt segítséget, az általános, mindenkit érintő intézkedések ugyanis az államháztartást terhelik. „Teljesen jogos az az elgondolás, hogy az általános intézkedések egy részét úgy korrigálják, hogy például a magas jövedelmű háztartások ne kapjanak anyagi hozzájárulást, például adóbónuszt” – véli. Szerinte a célzott segítség az államháztartás konszolidációját is segítheti, és valódi mentőöv lehet azoknak, akiknek valóban szükségük van rá.

Az elnök asszonyt nem lepte meg Fico azon nyilatkozata, hogy kormánya nem kíván több katonai segítséget nyújtani Ukrajnának. Hozzátette, bár tiszteletben tartja a kormány álláspontját, továbbra is kitart amellett, hogy a megtámadott országnak nyújtott segítség Szlovákia érdekeit is szolgálta, és hozzájárult az ország jobb hírnevéhez külföldön. Nagyra értékelte a kormányfő azon szavait, hogy folytatni szeretné a humanitárius segélyek folyósítását.

Az államfő szerint nem volt „hagyományos” Hamran István országos rendőrfőkapitány leváltása, a politikai kultúra szempontjából pedig nem tartja azt követendő példának. Végül hozzátette, a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) munkájára – a jogállamiság érdekében – továbbra is szükség van.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?