Čaputová is csatlakozott a dobszóval a gyermekbántalmazás ellen akcióhoz

Zuzana Čaputová

Országszerte dobszóval hívták fel a figyelmet pénteken a gyermekbántalmazás elleni harc fontosságára, az akcióhoz az elnöki palota is csatlakozott – tájékoztatott Zuzana Čaputová államfő közösségi oldala.

Pénteken 10 órakor országszerte 350 iskolában szólaltak meg a dobok, továbbá számos város, például Nyitra, Trencsén, Simony vagy Nagymihály főterén. „Az elnöki palota is csatlakozott a doboláshoz, a pozsonyi Ostredková utcai alapiskola diákjai és a Campana Batucada csoport részvételével” – közölte az államfő.

Čaputová köszönetet mondott a mintegy 61 ezer gyereknek, továbbá tanároknak, pszichológusoknak, akik országszerte részt vettek a figyelemfelhívó dobolásban és felvilágosító rendezvényeket szerveztek, ahol nyíltan lehetett beszélni például a családon belüli erőszakról, az iskolai és az internetes zaklatásról. „Egy odafigyelőbb társadalom létrejöttéhez járulnak hozzá ezzel, amely nem bagatellizálja az erőszakot és nem huny szemet  felette. Ezzel az erőszak áldozatait erősítjük és ösztönözzük arra, hogy ne féljenek segítséget kérni” – mondta az államfő.

„Mindez nagyon jól kiemeli a gyermekbántalmazás és a gyermekmolesztálás megelőzése nemzetközi napjának mottóját, vagyis azt, hogy a hallgatás nem menti meg a gyerekeket az erőszaktól” – tette hozzá Zuzana Čaputová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?