Čaputová hagyja magát meglepni

Zuzana Čaputová

Zuzana Čaputová államfőjelölt vár, és hagyja magát meglepni azzal kapcsolatban, hogyan alakul az elnökválasztás első fordulója.

Ezt azután jelentette ki, hogy Bazinban leadta a szavazatát lányai és partnere társaságában.

 „Az utolsó választások előtti közvélemény-kutatásokat már aránylag régen tették közzé. Nincsenek birtokomban a belső felméréseink aktuális számai sem, szóval nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz végül az eredmény”

– mondta.

Bízik benne, hogy az utolsó hetekben nem történt jelentős változás, például az erős ellenkampány következtében.

„Hagyom magam meglepni”

– mondta, hozzátéve: arra is kíváncsi, milyen eredményt ér el a lakhelyén, Bazinban, hiszen itt ismertebbnek számít, mint más szlovákiai városokban. „Ugyanakkor tudom, hogy más jelölteknek is vannak szimpatizánsai ebben a városban. Kíváncsi vagyok, mennyire sikerült megszólítanom a baziniakat” – fűzte hozzá.

Leszögezte: teljes mértékben tiszteletben tartja a választók döntését. Csalódást az jelentene számára, ha a választások második körébe szélsőséges jelöltek jutnának tovább. Úgy véli, Szlovákia keresztúthoz ért a nyilvánosság bizalmának megerősítése, vagy a külpolitikai orientáció szempontjából. A választások napját a lányaival és a partnerével tölti otthon, éjszaka Pozsonyban (Bratislava) lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?