Čaputová: Ha sérül a jogállamiság, az EU feltételekhez köthetné a támogatásokat

caputova kp

Zuzana Čaputová köztársasági elnök úgy véli, Robert Fico (Smer) miniszterelnök a „demokrácia határait” feszegeti azzal, hogy megpróbálja módosítani a Büntető törvénykönyvet, támadja az Alkotmánybíróságot, és nyomást gyakorol a sajtóra és a civil szervezetekre. Ezt a brit Financial Times című lap vasárnapi kiadásában megjelent interjújában mondta az államfő – tájékoztatott a TASR hírügynökség.

Čaputová bírálta Ficót, amiért szerinte gyengíti a jogállamiságot Szlovákiában, és Oroszország felé fordul. „Szlovákiát mostanában gyakran hasonlítják Magyarországhoz, és úgy tűnik, a kormány valamilyen módon Magyarország példáján inspirálódik" – mondta a körtársasági elnök.

Juraj Blanár (Smer) külügyminiszter és orosz kollégája, Szergej Lavrov törökországi találkozójának margójára Čaputová megjegyezte, szerint ez a találkozó nem hozta közelebb az országot a békéhez, éppen ellenkezőleg, még inkább eltávolította Szlovákiát partnereitől és szövetségeseitől.

Az államfő aggodalmát fejezte ki Fico belpolitikája miatt is, amely szerinte hasonló jogállamisági vitákhoz vezethet Brüsszellel, mint Lengyelországban és Magyarországon. Az elnök asszony aggodalmai különösen a Büntető törvénykönyv módosításával kapcsolatosak, a módosítás ugyanis megszünteti a Különleges Ügyészséget, és csökkentené a korrupcióért és más bűncselekményekért kiszabható büntetéseket.

Čaputová úgy fogalmazott a brit lapnak adott interjújában, hogy – mint ahogyan minden más uniós országra – Szlovákiára is érvényes, hogy ha súlyosan sérül a jogállamiság, az uniós támogatások feltételrendszerét felül kell vizsgálni.

A köztársasági elnök február közepén küldte el az Alkotmánybíróságnak a Büntető törvénykönyv módosítását, a taláros testület felfüggesztette annak egyes részeit. Fico ezután az Alkotmánybíróság elnökének lemondását követelte, amiért a módosításról szóló hírek kiszivárogtak a sajtónak, és azt mondta, a következő köztársasági elnöknek le kell váltania.

Čaputová „teljesen elfogadhatatlannak és felelőtlennek” tartja az ilyen kijelentéseket, mert véleménye szerint ezek megkérdőjelezik az Alkotmánybíróság függetlenségét. „Úgy gondolom, itt a demokrácia határait feszegetik” – figyelmeztetett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?