Čaputová Berlinbe utazott, díjat vesz át

Zuzana Čaputová

Zuzana Čaputová köztársasági elnök kedd reggel munkalátogatásra utazott Berlinbe, ahol német kollégájával, Frank-Walter Steinmeierrel találkozik. Čaputová délután átveszi a Schwarzkopf Európai Díjat.

A diplomáciai kapcsolatok felvételének 30. évfordulóján a két elnök a Szlovákia és Németország közötti kétoldalú kapcsolatokról és az együttműködésről tárgyal a Bellevue-palotában, a német államfő rezidenciáján. Steinmeier tavaly februári újraválasztása óta másodszor találkozik a két államfő.

„Steinmeier eszmecserét indít arról, hogyan tudnak megfelelni a demokráciák a jelenlegi kihívásoknak, a megbeszélésekre meghívják az európai politikai és társadalmi élet képviselőit. Zuzana Čaputová lesz az első vendége ennek a vitafórumnak” – tájékoztatott Martin Strižinec, az elnök szóvivője. Számos szlovák és német újságíró, értelmiségi és szakértő is részt vesz ezeken a megbeszéléseken.

A szlovák államfő délután átveszi a Schwarzkopf Európai Díjat, amelyet a Schwarzkopf Fiatal Európa Alapítványa ítél oda olyan közéleti személyiségeknek vagy intézményeknek, akik, vagy amelyek elkötelezettek a békés, egységes és fenntartható Európa mellett.

Még 2021-ben ítélték oda a díjat Zuzana Čaputovának, de a Covid-19 járvány miatt elhalasztották a díjátadót. A szlovák államfő azért kapta a kitüntetést, mert bátran kiállt a szervezett bűnözés ellen, a kisebbségek, különösen a romák jogaiért és a fenntartható környezetért. A Schwarzkopf Alapítvány úgy véli, Čaputová reményt ad egész Európa számára, hogy lehetséges a tolerancia, a fenntarthatóság, és van jövője a közösségnek.

Az államfő kedd este tér vissza Szlovákiába.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?