Čaputová az alkotmánybírósághoz fordul a népszavazás kapcsán

Zuzana Čaputová

Zuzana Čaputová államfő az alkotmánybírósághoz fordul a kérdéseivel a választási ciklus lerövidítését célzó népszavazás kihirdetéséért indított petícióval összefüggésben. Arra kíváncsi, hogy a kezdeményezett referendum tárgya összhangban van-e az alkotmánnyal, és ha igen, hogyan kellene eljárniuk az illetékes alkotmányos szerveknek érvényes népszavazás esetén. Az elnök asszony mindezt szerdán jelentette be.  

"Az államfő feladata olyan döntést hozni, amely biztosítja a népszavazás alkotmányosságát (...). Ebből kifolyólag helyénvalónak tartom, hogy a vitás kérdéseket még a népszavazás kihirdetése előtt tisztázzuk, hogy később ne kérdőjeleződhessen meg sem a referendum menete, sem az eredménye" - hangsúlyozta Čaputová.

Az államfő rámutatott: régóta szakmai vita folyik a javasolt kérdés alkotmányosságáról. "Nem világos, hogy ha sor kerülne a népszavazásra, és döntés születne az előrehozott választásokról, vajon ez azt jelentené-e, hogy az eredményről még a képviselőknek is szavazniuk kell, vagy pedig közvetlen hatása lenne a referendum eredményének. Ha ezeket a kérdéseket nem tisztázzuk időben, teret engedünk azoknak, akik elégedetlenek lesznek az esetleges népszavazás eredményével, és kétségbe fogják vonni azt" - magyarázta Čaputová.

Hozzáfűzte: az eljárási követelmény, vagyis a legalább 350 000 aláírás követelménye teljesült, eddig 524 013 érvényes aláírást számláltak össze. Čaputová szerint az, hogy viszonylag rövid idő alatt nagyszámú aláírást sikerült összegyűjteni, arról tanúskodik, hogy az állampolgárok jelentős hányada komolyan indokoltnak látja a népszavazás kiírását.

Az államfő kijelentette: nem fogja húzni az időt, és a kérdéseit már csütörtökön (május 13.) továbbítja az alkotmánybíróságnak. "A kézbesítéstől kezdve 60 nap áll a Szlovák Alkotmánybíróság rendelkezésére. Előre leszögezem, hogy a taláros testület pozitív állásfoglalása esetén nem tervezem kivárni az alkotmány által biztosított határidő végét, és kihirdetem a népszavazást, hogy még szeptemberben sor kerülhessen rá" - fűzte hozzá.

Több mint 585 000 személy írta alá az előrehozott választást célzó népszavazás kihirdetéséért indított petíciót. A petíciós bizottság tagjai május 3-án, hétfőn adták le a petíciós íveket az elnöki palotában. Azt a kérdést szeretnék népszavazásra bocsátani, hogy az állampolgárok egyetértenek-e a választási ciklus lerövidítésével. Sikeres népszavazás esetén az előrehozott parlamenti választásra legkésőbb az eredmény kihirdetése utáni 180. napon kerülhetne sor.

A petíciós bizottság február elején tette közzé a petíciós íveket a Smer-SD és a Hlas-SD pártokhoz köthető népszavazási kezdeményezés keretében. A kezdeményezéshez csatlakozott az SNS, a Socialisti.sk és más szervezetek is. Az aláírásgyűjtést indító pártok szerint nem politikai, hanem polgári kezdeményezésről van szó. A petíciót a Szakszervezetek Országos Konföderációja (KOZ) is támogatta.

Korábban több koalíciós képviselő is kétségbe vonta a népszavazásra bocsátandó kérdés alkotmányosságát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?