Čaputová aláírta a büntető törvénykönyv elévülési időkre vonatkozó módosítását

Zuzana Čaputová

Zuzana Čaputová köztársasági elnök aláírta a büntető törvénykönyv módosítását, amely az eredeti, 20 éves elévülési idő megőrzését írja elő az olyan bűncselekmények elkövetésekor, mint például a nemi erőszak vagy a szexuális visszaélés – tájékoztatott Martin Strižinec, az államfő szóvivője.

„A társadalom elvárásainak ismeretében a benyújtott törvénytervezet célja az, hogy az élet és a testi épség elleni, a szabadság és az emberi méltóság elleni, a család és a fiatalság ellen elkövetett bűncselekmények, valamint az egyéb jogok és szabadságok elleni bűncselekmények szankcionálásakor megmaradjon az elévülésről szóló hatályos jogszabály” – magyarázta az igazságügyi minisztérium a módosítás beterjesztésekor.

Ezekre a bűncselekményekre a jelenlegi elévülési idők lesznek érvényesek, azaz 20 éves az elévülési ideje az olyan bűncselekményeknek, amelyek elkövetőire a büntető törvénykönyv értelmében legalább tíz év szabadságvesztés szabható ki. Ilyen bűncselekmény a gyilkosság, az emberölés, a testi sértés, a kényszerítés, az emberrablás, a nemi erőszak, a szexuális erőszak, a szexuális visszaélés, a közeli személy elleni erőszak, az emberkereskedelem, az emberrablás és a gyermekpornográfia előállítása.

A jogszabály március 15-én lép hatályba. A btk. február 8-án elfogadott „jelentős módosítása”, amely lerövidítette az elévülési időt, szintén akkor lépett volna érvénybe, de az Alkotmánybíróság felfüggesztette a módosítások nagy részének hatályba lépését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?