Čaputová: A szlovákiaiaknak is segítségre van szüksége!

Zuzana Čaputová
Pozsony |

A menekültválság által kiváltott szolidaritási hullám helyénvaló és jó, de Szlovákia lakosságának is segítségre van szüksége – jelentette ki Zuzana Čaputová államfő, miután kedden a Szlovákiai Városok Uniója (ÚMS) vezetőségével találkozott. Egyetértett velük abban, hogy a romló szociális helyzettel összefüggésben ismétlődő, rendszerszintű, célzott és pénzügyileg értékelhető segítségnyújtásra van szükség.

Az államfő szerint a városokban és községekben már érezhetően romlik a szociális helyzet, növekszik a szociális ellátás iránti  igény, az emberek aggódnak. „A drágulás egyértelmű, a szlovákiai községek és városok hangulatán is észrevehető” – mutatott rá az elnök asszony, mielőbbi segítő intézkedések foganatosítására szólítva fel a kormányt. Példaként a lakástámogatást említette, elsősorban az egyedülálló szülők, a magányos idősek, illetve a sokgyermekes családok számára. Indítványozta a szociális juttatások valorizálását is.

Matúš Vallo pozsonyi polgármester felhívta a figyelmet, hogy a nagyobb városokban jelentősen nőtt a kritikus szociális helyzetbe került lakosok száma, akik a városi hivataloktól kérnek segítséget.  

Az ÚMS más tagjaival együtt arra is rámutatott, hogy egyre rosszabb a helyzet a lakhatás megfizethetősége és fenntarthatósága  szempontjából is. A polgármesterek szerint a rászoruló lakosoknak célzottabb és rendszeres pénzügyi támogatásra van szükségük az emelkedő árak miatt megnövekedett megélhetési költségek kompenzálására. Elismerték, hogy ezeket a támogatásokat az önkormányzatok költségvetéséből nem tudják fedezni, ezért az államtól kérnek segítséget. Szerintük az államnak kellene megoldást találnia arra a problémára is, hogy az infláció következtében jelentősen emelkedtek a nyertes pályázók által kínált árak, és ez azzal fenyeget, hogy leáll több építkezés. Erre Čaputová is felhívta a figyelmet, és egyben kilátásba helyezte, hogy Miroslav Hlivákkal, a Közbeszerzési Hivatal elnökével közösen fog megoldást keresni a problémára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?