Čaputová: A szavazók üzenete számomra az, hogy tisztességet és igazságot szeretnének

zuzana čaputová
Pozsony |

Zuzana Čaputová, az eredményekre reagálva először minden szavazónak köszönetet mondott.

 

Az államfőválasztáson minden polgár szavazatáért ringbe szálltam, szeretném megköszönni a támogatásukat. Köszönettel tartozom a családomnak, gyermekeimnek, partneremnek, szüleimnek és testvéremnek, mert ők életem legnagyobb támaszai. Köszönet jár a csapatomnak, mely csodás, tehetséges fiatalokból áll, akik rengeteget segítettek nekem, komoly unka van mögöttük. Köszönettel tartozom a Progresszív Szlovákiának és az önkénteseknek, akik már az aláírásgyűjtésben is segítettek. Mindenkinek köszönöm, aki a szavazócédulával bizalmat szavazott nekem, nagyra becsülöm ezt a bizalmat, és mindent elkövetek azért, hogy ne okozzak csalódást.

Óriási tapasztalatot jelent számomra ez a választási kampány, beteljesülni látszik ugyanis az, amivel a kampányba indultam, vagyis hogy ne veszítsem el önmagamat. Az embernek nem kell feladnia az értékrendjét, lehet autentikus, lehet igaz és nem kell populista szótárhoz folyamodnia ahhoz, hogy megszólítsa a választókat sőt, talán épp ellenkezőleg.

Gratulálok Maroš Šefčovičnak a továbbjutáshoz, örülök, hogy a második fordulóban nem a szélsőséges elveket vallókkal kell versengnünk.

A mai győzelemre úgy tekintek, hogy a polgárok változást szeretnének. A szavazók üzenete számomra az, hogy tisztességet és igazságot szeretnének.

Érzékelem, hogy az első fordulót követően több választó jelöltje nem jut tovább, az elkövetkező két hétben az ő szavazatukért is ringbe szállok. Olyan témákkal igyekszem megszólítani őket, melyek összeköthetnek bennünket, ezek pedig az értékek és a Szlovákiában uralkodó problémák. Igyekszem majd meggyőzni őket arról, hogy a problémákat konstruktív együttműködéssel, tárgyilagos hozzáállással és tisztességgel legyőzhetjük.

Szeretném, ha az elkövetkező két hétben fér hangnemben zajlana az előttünk álló kampány. Éppen azért, mert felelősek vagyunk a megnyilvánulásainkért, hogy igazat vagy hazugságokat tálalunk, hogy támadóan vagy konstruktívan és tárgyilagosan kommunikálunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?