Čaputová: a NATO területének minden centiméterét meg kell védeni

Čaputová: a NATO területének minden centiméterét meg kell védeni
Pozsony |

Megnyitották a 2023-as Globsec biztonságpolitikai konferenciát. Az idei rendezvényen 64 ország képviselteti magát, többek között jelen lesz Emmanuel Macron francia elnök, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke is. Az ünnepi nyitóbeszédet Zuzana Čaputová államfő mondta.

Robert Vass, a Globsec alapítója és igazgatója nyitóbeszédében köszöntötte a jelenlévőket. Arról számolt be, az idei konferencia középpontjában Orosz-Ukrán háborúra lesz. Régóta élő és erős tabukat törtek meg azzal, hogy a NATO fegyveres segítséget küldött Ukrajnának, mondta Vass. Úgy gondolja a háború túlterjed Ukrajna határain. A konferencián beszélni fognak a békéről, azonban kiemelte: „Nem lehet béke igazság nélkül”.

Zuzana Čaputová nyitóbeszédében elárulta, a tavalyi konferencia alakalmával még friss volt a háború híre.

„Mindenki félt, nem tudtuk mi lesz”

– mondta az államfő. 

Egy év elteltével sikerült legyőzni a télen fenyegető energiakrízist.  Ma már sokkal többet tudnak a háború jellegéről, Ukrajna is kezd megerősödni és visszanyerte területének bizonyos részeit. Čaputová szerint folytatni kell azt a munkát, amit egy év alatt elértek. Úgy gondolja, az Európai Unió összefogása az orosz szankciók kiszabásakor megmutatta, hogy a tagállamok egységesek.

„A szolidaritásunk megmutatta az álláspontunkat”

– mondta az Čaputová.

Kiemelte, fontos a tiszta üzenetet közvetítése arról, hogy a NATO területének minden centimétere védelem alatt áll. Az elnök kifejezte örömét annak kapcsán, hogy Finnország már csatlakozott és Svédország is hamarosan a NATO tagállama lesz.

Az szlovák államfő beszélt a veszélyről, amelyet az ellenzék által terjesztett dezinformáció és a jelent. Úgy gondolja, a gyűlöletbeszéddel és az álhírterjesztéssel veszélybe sodorják demokráciát. Čaputová szerint felelősségre kell vonni a közszereplőket azokért a tartalmakért is, amiket az online felületeken vagy a közösségi médián osztanak meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?