Čaputová: A klímaváltozás elleni harcnak az egész ország prioritásának kell lennie

čaputová
Pozsony |

Zuzana Čaputová államfő szerint a klímaváltozás elleni harcnak az egész ország és az egész emberiség prioritásának kellene lennie. Ezért hálás minden olyan tevékenységnek, amely ezt a közös érdeket segíti. Ezt szerdán közölte, miután találkozott a környezetvédő nonprofit szervezetek és kezdeményezések képviselőivel. Köztük volt többek között a Fridays for Future mozgalom is, amely pénteken (szeptember 20.) klímasztrájkot szervez Pozsonyban.

„Mi vagyunk talán az első olyan generáció, amely megérzi a klímaváltozás következményeit, és egyben talán az utolsó olyan generáció vagyunk, amely még változtatni tud ezen az irányon. Nagy kihívások várnak ránk, és minél hamarabb elkezdünk ezekkel foglalkozni, annál nagyobb az esélyünk a pozitív változásra” – jelentette ki az államfő. Emlékeztetett az ország kötelezettségvállalására, mely szerint az országnak 2050-ig el kellene érni a szénsemlegességet.

Az államfő továbbá felhívta a figyelmet azokra a környezetvédelmi jellegű kezdeményezésekre, amelyek szerinte az együttműködés megtestesítői. „Minden nagy cél eléréséhez szükség van az együttműködésre” – állapította meg. Ezzel Miroslava Plassman, a Természetvédelmi Világalap (WWF) Szlovákia igazgatónője is egyetért, aki azt is nagyra értékelte, hogy az államfő nemcsak a szakmai szervezeteket hívta meg a találkozóra, hanem az egyes kezdeményezések képviselőit is. A klímakrízis ugyanis szerinte már nemcsak szakmai kérdés, hanem a későbbi generációk jövőjét is érinti.

Plassman azt is elmondta, hogy az államfő megvitatta a környezetvédőkkel a saját beszédét is, amelyet az ENSZ szeptemberi klímaváltozásról szóló csúcstalálkozóján fog elmondani. „Nagyra értékeljük, hogy minket is megkérdezett arról, hogy milyen politikai üzenetet közvetítsen globális szinten” – közölte Plassman.

Čaputová Plassman mellett még Otto Hudecet, a Nestrácajme čas kezdeményezés tagját hívta meg az elnöki palotába, továbbá Radek Kubalát a Greenpeace Szlovákiából, Juraj Melichart a Friends of the Earth Szlovákiából,  Lucia Szabovát a Znepokojené matky kezdeményezésből és Emma Zajačkovát a Fridays for Future-ből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?