Čaputová a kamerák előtt töltötte ki a népszámlálási ívet

Caputova
Pozsony |

A pozsonyi elnöki palotában ma délelőtt nyilvánosan, a sajtó jelenlétében töltötte ki a népszámlálási internetes kérdőívet Zuzana Čaputová, köztársasági elnök. Szerinte a nemzetiségre vonatkozó kérdésekre érkező válaszokat összeadva kell megállapítani a kisebbségek létszámát.

Az államfő a ív kitöltése után az Új Szó kérdésére válaszolva elmondta, eljutott hozzá a nemzetiségre vonatkozó két kérdés körül kialakult vita. Ez arról szólt, hogy népszámlálás kezdete előtti utolsó pillanatban törölni kell-e a nemzetiségre vonatkozó második kérdést az ívből vagy sem. Végül a második kérdés is az ív része maradt. Arra a kérdésünkre, hogy szerinte az így begyűjtött anyagokat miként kell értelmezni, Čaputová azt mondta, szerinte világos, hogy az első és a második kérdésre adott válaszokat összeadva kell megállapítani a kisebbségek létszámát.

A mai naptól kezdve érhető el a népszámlálási kérdőív a www.scitanie.sk oldalon, amelyet egyelőre csak interneten keresztül lehet kitölteni.

Kapcsolódó cikkünk

Az országban élő kisebbségek számára a legfontosabbak a nemzetiségre és az anyanyelvre vonatkozó pontok. Az elmúlt évtizedektől eltérően a mostani népszámlálás során két kérdésnél is megadhatjuk a nemzetiségi hovatartozásunkat. A kérdőívben először a „Mi az ön nemzetisége?”, majd az „Egyéb nemzetiséghez tartozónak is vallja magát?” kérdés következik. A válaszadóknak ez után az anyanyelvre vonatkozó kérdést kell kitöltenie. A jelenlegi jogszabályok szerint a kisebbségek hivatalos nyelvhasználathoz való joga függ közvetlenül a népszámlálás során felmért nemzetiségi arányoktól, de közvetetten a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásainak elosztásánál is figyelembe veszik azokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?