Büntetőeljárás indult az Ukrajnának küldött haditechnika ügyében, az ellenzék befolyásolástól tart

gaspar
Pozsony |

Az Ajándékozó (Darca) nyomozócsoport az Ukrajnának küldött katonai felszerelések ügyében eddig egy büntetőeljárást indított. Feltehetően a vagyongazdálkodási kötelezettség megszegéséről lehet szó. Ellenzéki képviselők azonban azt állítják, hogy a kormány emberei nyomást gyakorolnak a bűnüldöző szervekre.

Tibor Gašpar (Smer) parlamenti alelnök tudatta, a parlament védelmi bizottsága információkat kért a bűnüldöző szervektől, hogy hogyan áll a nyomozás. Mint kiderült, egy ügyben már megkezdődött a büntetőeljárás.

Négy esetben előkészítő eljárás folyik, amely során eldől, hogy indul-e büntetőeljárás vagy sem

– tette hozzá Gašpar. Az Ajándékozó csoport a bizottság tagjának tájékoztatása szerint folyamatosan dolgozik, bizonyítékokat gyűjt, és az esetleges további büntetőeljárásokról később ad tájékoztatást.

A védelmi minisztérium államtitkára, Igor Melicher (Smer) is hangsúlyozta a TASR szerint, hogy a cél a törvényes eljárás biztosítása, elegendő bizonyíték összegyűjtése, valamint annak elkerülése, hogy a nyomozásra hatással legyen a politika. Ezzel szemben a bizottsági ülésen résztvevő ellenzéki politikusok szerint a koalíció képviselői nyomást gyakoroltak a rendőrségre.

Mit vizsgál a nyomozócsoport?

A Szervezett Bűnözés Elleni Hivatalnál (ÚBOK) tavaly novemberben hozták létre az Ajándékozó nevű speciális nyomozócsoportot. Létrehozásának alapjául az Állami Számvevőszék jelentése szolgált, amely szerint Szlovákia a háború kitörése óta közel 700 millió euró értékben adományozott katonai felszerelést Ukrajnának. Az ellenőrzés eltérést mutatott ki aközött, hogy a kormány milyen értékű támogatást hagyott jóvá, és végül milyen összegben adományozták Ukrajnának technikát.

Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter akkor úgy fogalmazott, az előző kormány, elsősorban Jaroslav Naď korábbi védelmi miniszter „lefegyverezte a szlovák hadsereget”, amikor a szomszédunkban háború zajlik. Naď szerint a csoport létrehozása a kormány elterelő akciója a valódi problémákról, és már akkor leszögezte, áll a vizsgálat elé.

Az ellenzék szerint a kormány politikusai kioktatták a rendőröket

Néhány koalíciós képviselő a parlament bizottsági ülésén megpróbálta befolyásolni a rendőrséget az Ukrajnának adományozott katonai felszerelés ügyében folyó nyomozás kapcsán – állítják az ellenzéki képviselők a bizottság hétfői ülése után.

Grendel Gábor (Slovensko, Za ľudí, KÚ), a bizottság alelnöke szerint Gašpar helytelenül járt el.

Nem mennék bele minden részletbe, de olyan módon történt, mintha kioktatás lett volna arról, hány tagból kell állnia a nyomozócsoportnak, milyen gyorsan kellene eljárnia, miért nem indítottak még más büntetőeljárásokat stb.

– mondta Grendel. Egyúttal felszólította a rendőrség vezetését, hogy védje meg a nyomozócsoportot a politikai nyomástól.

Juraj Krúpa (SaS) ellenzéki képviselő szerint a koalíció csak más, fontosabb témákról próbálja elterelni a figyelmet. „A fő cél az, hogy eltérítsék a figyelmet, kreáljanak egy ügyet, és ismét valami mással foglalkozzanak ahelyett, ami igazán lényeges” – jegyezte meg. Ő is támogatásáról biztosította a rendőrséget és a nyomozókat, akik az Ukrajnának adott katonai technika ügyével foglalkoznak.

Egyes koalíciós képviselők egyenesen nyomást gyakoroltak a szervezett bűnözés elleni hivatal vezetőjére és a megbízott rendőrfőkapitányra. Meghatározták nekik, hogy mikor és kivel kezdjék a nyomozást, kit vizsgáljanak, és hogyan kellene vád alá helyezniük az érintetteket

– részletezte Krúpa.

A független parlamenti képviselő, Ľubomír Galko is hasonló állásponton van, mint az SaS képviselője.

„A technika átadása erkölcsileg helyes és törvényes volt. Meggyőződésem, hogy a számvevőszék nem rendelkezett minden szükséges dokumentummal a védelmi minisztériumtól, és csak azokra az információkra támaszkodott, amelyeket megkapott” – mondta Galko. Szerinte is érezhető volt a koalíciós képviselők nyomásgyakorlása a rendőrség és a nyomozók irányába.

A jelenlévő rendőri vezetők határozottan tudtára adták a koalíciós képviselőknek, hogy a rendőrség maga dönti el, hogyan folytatja a nyomozást, és nem hagyja magát befolyásolni

– tette hozzá Galko, aki teljes támogatásáról biztosította a rendőrséget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?