Bugár: tudatosítani kell, hogy ellenfelünk Fico és a Smer

<p>Bugár Béla egy hete azzal vádolta meg a Magyar Közösség Pártját és annak elnökét, hogy politikai üzletet kötött a Smerrel, amire Berényi József Bugár nagyszarvai kastélypanziójával vágott vissza.</p>

Bugár szerint jelenleg „nem zajlik kommunikáció” a két párt között. „Oda-vissza üzengetés zajlik” – jelentette ki Bugár A múlt heti támadással szerinte csak megpróbálták megmutatni az MKP-nak, hogy lehet ezt így is csinálni. „Ha folytatjátok a sárdobálást, vissza tudjátok kapni” – mondta Bugár, aki szerint azonban van igény az együttműködésre. „Mi ezt szorgalmaztuk a megyei választásokon is, de az MKP elutasította a koalíciót” – állítja a Híd elnöke, aki szerint jó lenne, ha befejeződne a sárdobálás, a kastélyozás. Bugár a Smer képviselőitől állítólag azt hallotta, hogy az MKP-val könnyebb együttműködni, pedig szerinte az elnökválasztás is megmutatta, hogy a Smerrel nem lehet együttműködni. „Minden magyar politikai erőnek tudatosítania kell, hogy ellenfelünk Fico és a Smer” – vallja Bugár.

Berényi saját bevallása szerint nem boldog attól, hogy Bugár minden egyes választás után szükségét érzi annak, hogy gyalázza őt és pártját. „Bugár érvei hajmeresztőek” – mondta Berényi, aki szerint ha valaki elolvasta az MKP nyilatkozatát az elnökválasztás második fordulója előtt, abban világosan benne volt, hogy Robert Ficót nem támogatják, Kiskával kapcsolatban pedig a választókra bízták a döntést, mivel a jelölt nem nyilatkozott a magyar kisebbséggel kapcsolatos elképzeléseiről.

A vasúti kétnyelvűség ügye, amely a héten ismét elbukott a parlamentben, Berényi szerint azt mutatja, Bugár érdekérvényesítő képessége megszűnt, és hibás taktika volt a javaslatot a választások előtt benyújtani. Berényi nagyon bízik abban, hogy Andrej Kiska megszólal a témában, és nyomást gyakorol a kormányra.

A sokak által hiányolt magyar–magyar együttműködéssel kapcsolatban Berényi azt mondta, komoly változások lesznek a szlovák politikában, át fog alakulni a jobboldal és a kormány is, ezért az a kérdés, hogyan alakul a jövőben a szlovákiai magyar politika. „A leendő együttműködést nem segítik a támadások, ennek ellenére azt mondom, van esély, de ki kéne józanodni” – vallja Berényi, aki azonban úgy látja, hogy Bugár részéről erre nincs meg a hajlandóság. „Le akar győzni minket, ki akar szorítani, de ezzel a szlovákiai magyarokat győzi le” – véli az MKP elnöke. Szerinte jelenleg reménytelen kezdeményezés lenne az MKP részéről az együttműködés erőltetése, mivel az EP- és az önkormányzati választásokig már képtelenek egyezségre jutni. „Ez a folyamat 2015-ben indulhat el” – állítja Berényi, aki szerint a gond ott van, hogy az acsarkodás már szerves részévé vált a politizálásnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?