Bugár: Nem fog változni a biztonsági stratégia

Bugár Béla
Pozsony |

A biztonsági stratégia, amelyet a kormány egy éve fogadott el, de a parlament még mindig nem, nem fog változni – árulta el a TASR-nek Bugár Béla, a Most-Híd elnöke. 

Elmondta, hogy amennyiben a Smer segítségével mégis megpróbálnák megváltoztatni, a kormány nem fogja engedni. A stratégiával az SNS-nek van gondja, amely nem ért egyet Oroszország potenciális veszélyként való megjelölésével.

A képviselőknek néhány héttel ezelőtt kellett volna tárgyalniuk a védelmi és biztonsági stratégia javaslatáról, amelyet az ellenzékiek nyújtottak be. A szavazás elmaradt, Anton Hrnko SNS-alelnök szerint ugyanis a javaslatot csak a kormánykoalíció nyújthatja be. Hrnko kezdeményezésére tehát a képviselők nem foglalkoztak az anyaggal.
 

Peter Pellegrini kormányfő (Smer-SD) november végén elmondta, hogy a kérdés tisztán technikai. „A kormány már elfogadta ezeket a javaslatokat, ezért érvényesek, akkor is, ha a parlament nem hagyta jóvá őket" – mondta Pellegrini, és hozzátette, hogy a kormány tudja, kik a szövetségesei, és hol érvényesítse a jogait és kötelességeit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!