Bugár: kapcsolattartásra van szükség a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalával

Pozsony |

<p>A szlovákiai magyar kisebbség helyzetéről tárgyalt hétfőn Bugár Béla, a Híd elnöke Petőcz Kálmánnal, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának (SZMK) ügyvivőjével – tájékoztatta az Új Szó Online-t Czuczor Nóra, a Híd sajtótitkára.</p>

A Híd vezetője szerint a magyar kisebbség helyzetének javítása érdekében a két fél közti jó partnerkapcsolatra van szükség.
„Ahogy az a Híd megnevezésében is szerepel, az együttműködés pártunk egyik fő célja. Fontosnak tartom, hogy állandó kapcsolatban legyünk a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalával” – mondta Bugár.
Petőcz Kálmán ismertette a Híd elnökével a szlovákiai magyarok helyzetének javítását elősegítő javaslatokat, melyek a többi közt az államnyelvtörvényt, a hazafiassági törvényt és az állampolgársági törvényt érintik. Bugár Béla biztosította az SZMK ügyvezetőjét: ha a Híd az elkövetkező négy évben a kormánykoalíció része lesz, mindent meg fog tenni azért, hogy a szlovákiai magyarokat hátrányosan érintő törvényeket megváltoztassák, és a Szlovákiában élő kisebbségek jelenlegi helyzetén javítsanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?