Bugár: Fico nézete téves

Pozsony |

<p>Bugár Bélát, a Híd elnökét is meglepték Robert Fico miniszterelnök xenofób és kisebbségellenes kijelentései, amelyeket az állami hírügynökségnek adott interjújában tett. Fico szerint Szlovákia nem multikulturális ország, és nem is akar az lenni. A kormányfő kijelentéseit a moszlim közösség is elítélte.</p>

Hosszú interjút jelentetett meg szerdán a TASR állami hírügynökség Robert Fico miniszterelnökkel. Ebben a kormányfő többek között kijelentette, hogy: „Az iszlámnak nincs helye Szlovákiában. Hiszen az országunk valahogyan létrejött. Ne csináljunk magunkból teljesen hülyét. Ha nekem valaki azt mondja, hogy Szlovákia multikulturális akar lenni, hogy itt mindenki azt fog csinálni, amit akar, hogy itt megváltoztatják a hagyományokat, és hogy Szlovákia megváltozik, akkor szembemegy az ország alapjaival” – mondta a miniszterelnök. Majd megismételte a moszlimok elleni korábbi kijelentését. „Mondtam, hogy nem akarom, hogy Szlovákiában egységes moszlim közösség jöjjön létre, és ezt újra megismétlem. Nem akarom, hogy itt több tízezer moszlim éljen, akik fokozatosan meg akarják majd valósítani saját dolgaikat” – folytatta a miniszterelnök.

A kormányfő szavait – amelyek nemcsak a moszlimokkal, hanem minden más kultúrával szemben is kirekesztőek – koalíciós partnere, a Híd is értetlenül fogadta. „A miniszterelnök kijelentéseit nem tartom szerencsésnek – mondta lapunknak Bugár Béla, a Híd elnöke. – Szlovákia mindig is egy többnemzetiségű, multietnikus és több vallási közösségből álló ország volt. A célunk semmiképp sem lehet az, hogy az országot unifikáljuk, ami a szélsőséges pártok jelszava, hanem pont ellenkezőleg, egy olyan környezetet hozzunk létre, mely kedvez az itt élő kisebbségek fejlődésének.” Arra a kérdésünkre nem kaptunk választ, szembesíti-e a Híd Ficót ezzel a kijelentésével a koalíción belül.

Elfogadhatatlannak tartja Fico kijelentéseit a szlovákiai moszlim közösség is. „Tavaly nyáron egy arab családot támadtak meg a pozsonyi főpályaudvaron. Márciusban egy másik moszlim hölgyet ért támadás egy buszmegállóban, pár napja fojtogatták őt. A moszlimok címére érkező szidalmak és fenyegetések mindennaposak az internetes vitákban” – kezdi reakcióját a Szlovákiai Iszlám Alapítvány. – Robert Fico miniszterelnök a választások előtt ígérte, hogy »védeni fogja Szlovákiát«, mi azonban egyáltalán nem érezzük magunkat nagyobb biztonságban.” Szerintük a miniszterelnök ismételt kijelentése nemcsak a szlovákiai moszlimoknak ártanak, hanem Szlovákia érdekeit is sértik. „Szlovákia július elsejétől az Európai Unió elnöke lesz, és ezzel együtt 20 millió moszlim elnöke is, akik az EU-ban élnek” – magyarázza a szervezet.

Fico kijelentéseire rákérdeztünk a kormányhivatalnál is, de a hivatal nem kívánt reagálni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?