Bugár: "fiatal jelölteket akartunk kipróbálni"

<div>Bugár Béla, a Híd elnöke értékeli a megyei választások eredményét.</div>

A Smer komoly vereséget szenvedett, a Híd se lehet büszke az eredményeire, főleg Nagyszombat és Nyitra megyében. Ennek egyik oka, hogy van egyfajta Smer-ellenes hangulat az országban. Azonban ott, ahol sikerült a kormánykoalíció mintájára megállapodni, például Trencsén és Nyitra megyében, ott sikerült megtartani a korábbi megyeelnököket, Jaroslav Baškát és Milan Belicát. Északon azonban, Zsolna és Eperjes megyében elég arrogáns politikát folytatott a Smer, emiatt nem léptünk koalícióra, és részben ennek eredménye az is, hogy a jelöltjük vesztett. Kassa és Nagyszombat megyében mi is külön indultunk, új, fiatal jelölteket akartunk kipróbálni. Nagyszombat megyében ez nem jött be, Kassán viszont igen. A nagyszombati jelöltjeinknek sem kell elkeseredniük, néha kell a kudarc is, hogy el tudjunk kezdeni építkezni. Nagyszombat megyében csak egy képviselője lesz a Hídnak, ezt mivel magyarázza? Igen, ez valóban kudarc. Ebből a pártnak tanulnia kell. A helyi vezetőknek rá kell döbbennie arra, hogy talán rossz jelölteket állítottak. És most nem az új, fiatal jelöltekre gondolok, mint például Rigó Konrád, vagy mások, akik még egyszer sem vettek részt sem helyi, sem parlamenti választásokon. Viszont a Galántai járásban hosszú távon valószínűleg váltásra lesz szükség. HÍD: KUDARC A TÖMBBEN ÉLŐ MAGYARSÁG KÖRÉBEN Nyitra megyében is gyengén szerepeltek, csak egy képviselőjük lesz. Ennek miben látja az okát? Nyitra megye magyar járásaiban lehetett azzal kampányolni ellenünk, hogy a Híd a Smerrel és az SNS-szel együtt indul. Ez hasonlít Kassa megyéhez, ahol nekünk volt magyar jelöltünk, aki megyeelnökjelöltként segítette a képviselőjelöltjeinket is, így 6 képviselői helyet szereztünk, az MKP pedig elveszítette képviselői nagy részét. Ugyanez a hatás működött Nyitra megyében is, csak ellenünk. Nyitrán azonban mi fontosabbnak tartottuk Kotlebáék megállítását, mert nyáron készült több olyan felmérés is, amely azt mutatta, hogy Milan Uhrík szorosan a második helyen áll, és akár győzhet is. Nyitrán az ellenzék azt kockáztatta, hogy a Kotleba-párt kerül hatalomra.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?