Bugár elégedett a két minisztériummal

Pozsony |

<p>Bugár Béla elégedett azzal, hogy a&nbsp;Híd két minisztériumot szerzett a&nbsp;kormányban.</p>

Bugár a SITA hírügynökségnek elmondta: zsarolással szerezhettek volna többet is, de azt nem akarta. „Számunkra fontosabb volt, hogy mit tudunk bejuttatni a választási programunkból a kormányprogramba. A céljaink kilencven százaléka bekerült a Koalíciós Szerződésbe és a kormányprogramba. Mi voltunk ugyanis az egyetlen párt, aki világos elképzelésekkel érkezett a tárgyalásokra és tudta mit akar a kormány prioritásai közé juttatni a programjából.“ – mondta Bugár. Ezek a programpontok ugyanazok voltak a Richard Sulíkkal és a Robert Ficóval folytatott tárgyalások alatt is.

A Híd számára a minisztériumok számánál fontosabb volt, hogy Lucia Žitňanská kerüljön az igazságügy élére, a párt programjának ugyanis fontos pillére a korrupcióellenes harc. „A kitűzött célok lassan beteljesülnek“ – mondta Bugár, az offshore-cégek elleni törvényre, valamint a szélsőségek elleni harcra utalva.

A Híd elnöke azt is kiemelte, hogy a kisebbségi kérdésekben is sikerült előrelépést elérniük: megmentették a kisiskolákat, igaz, ezek finanszírozásáról ősszel még tárgyalni fognak.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?