Bugár bízik a Bašternák-ügy kivizsgálásában

Pozsony |

<p>Bugár Béla, a Híd elnöke bízik abban, hogy a Bašternák-ügy, melynek szálai az ellenzék szerint egészen Robert Kaliňák belügyminiszterig érnek, kivizsgálásra kerül.</p>

A Híd elnöke mindezt a TA3 V politike című műsorának vasárnapi adásában mondta.

Bugár azt is elismételte, hogy a múlt ügyeit a rendőrségnek és a bíróságoknak kellene kivizsgálni, nem pedig a politikusoknak. Egyben elutasítja az ellenzéki véleményeket, melyek mindenütt korrupciót látnak.

Bugár az ellenzéket okolja a politika vulgarizációja miatt is, azt állítva, hogy a képviselők viselkedését és megnyilvánulásait tekintve ez a legrosszabb parlament, amint megélt.

A kormány első évét értékelve a politikus elmondta, hogy a jelenlegi koalíció volt az egyetlen lehetőség a választások után. Bugár szerint ha létre is jött volna egy széles jobboldali koalíció, az ma már nem létezne.

A közelgő megyei választások kapcsán tudatta, hogy sem a Híd, sem a kormánykoalíció többi tagja nem készül önálló jelöltet indítani Besztercebánya megyében, egy független jelöltet fognak támogatni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?