Bugár, A. Nagy és Gál kilépett az MKP-frakcióból (videókkal)

Pozsony |

<P>Kilépett a szlovákiai magyar párt parlamenti frakciójából a párt volt elnöke, Bugár Béla két képviselővel, A. Nagy Lászlóval és Gál Gáborral együtt. A politikusok erről szerdai pozsonyi sajtóértekezletükön tettek bejelentést. <BR>Közölték, továbbra is a párt tagjai maradnak, mostani lépésükkel azt akarják jelezni, hogy elégedetlenek Csáky Pál pártelnök és a pártvezetés jelenlegi politizálási stílusával. Mint mondták, nehezen meghozott elhatározásukat figyelmeztetésnek is szánják, hogy a pártvezetés az MKP Országos Tanácsának máajus 16-án esedékes üléséig változtasson mostani stílusán.</P>

A pártból a múlt héten távozott Simon Zsolt képviselő, volt agrárminiszter, a néhány nappal ezelőtti lévai regionális pártkonferencián több pártttag is követte példáját.
Bugár szerint a pártvezetésnek integráló erőként kellene hatnia, miközben az MKP-ból tagok lépnek ki, s ennek egyesek még örülnek is.
További részletek az Új Szó csütörtöki nyomtatott kiadásában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?