Bugár: a Híd megerősödhet

<p>Sok mindenről le kellett mondania a koalíciós tárgyalások során a Hídnak, mondja Bugár Béla. Nagyinterjú a Híd elnökével.&nbsp;</p>

A Híd története során másodszor van kormányon. Elégedett a posztok elosztásával?Ki lehet ma elégedett? A hagyományos pártok vesztettek a választásokon. Az Európai Néppártnak négy szlovákiai párt a tagja, ezek közül csak egy, a Híd jutott be a parlamentbe, a KDH, az SDKÚ és az MKP nem. A Smer is sokat vesztett, Procházka pedig támogatóinak kétharmadát vesztette el. Ennek fényében látnunk kell, az egyedül lehetséges stabil kormány jött létre. Érzem, hogy ettől sokan sokkot kaptak. Azt hiszem, hogy a maximumot hoztuk ki ebből a helyzetből, nekünk nem a posztok voltak a fontosak, hanem a program. Akár a Dzurinda-kormányokhoz, akár a Radičová-kormányhoz hasonlítjuk, sokkal több mindent sikerült a kormány prioritásai közé emelnünk a céljainkból. Ezt követi természetesen a teljesítés. Már többször hangoztatták, hogy a Híd a programja 90%-át be tudta emelni a kormány prioritásai közé. Ha azonban hiányoznak a prioritások megvalósításához szükséges tárcák, hogy érvényesíthetik ezeket?Három konkrét területet emeltünk ki a választások előtt a programunkból. Az egyik a jogállamiság és a korrupcióellenes harc, ott megvan a tárcánk. Lucia Žitňanská neve fémjelzi azt a célt, amit ez alatt a négy év alatt el akarunk érni, és ezt el is fogjuk érni, erről egyezség van a koalícióban. A következő a régiófejlesztés, amelyhez a környezetvédelmi minisztérium is hozzájárul például az önkormányzati projektek támogatásával. A harmadik terület a kisebbségi. Talán soha annyi mindent nem sikerült beemelni a prioritások közé, mint most. Robert Ficótól is elhangzott, azon lesz, hogy a prioritások megvalósuljanak. Nincs viszont kisebbségi miniszterelnök-helyettes, ki fogja beterjeszteni a kisebbségi törvényjavaslatokat?Soha nem azt kell megnézni, van-e ilyen vagy olyan miniszterünk, hanem hogy szerepel-e az adott dolog a prioritások között. Mégiscsak valakinek ki kell dolgoznia és be kell terjesztenie a javaslatokat.Vegyük például az oktatásügyet, a kisiskolák megmentését. Ezt az oktatási miniszternek kell beterjesztenie, aki mellett ott az államtitkárunk. Ha nem volna ott, akkor is neki kellene beterjesztenie, méghozzá június–júliusban, gyorsított eljárásban, mert szeptembertől már érvényesek volnának a kvóták, és fokozatosan megszűnnének a kisiskolák. Ezt egy SNS-es miniszter fogja beterjeszteni. A Kisebbségi Kulturális Alapról szóló törvényt vagy a kormányhivatal, vagy a kulturális miniszter, Marek Maďarič. A posztok elosztásakor a Híd állítólag szerette volna elérni, hogy változás legyen a miniszterelnöki és a belügyminiszteri poszton.Mi azt mondtuk, annak is szimbolikus jelentősége lett volna, ha legalább az egyik poszton változás áll be. Ezzel lehetett volna jelezni, hogy a koalíciós partnerek komolyan gondolják a politikai stílus változásának szükségességét. Csakhogy egyedül maradtunk.  A Sieť nem támogatta ebben a Hidat?Verbálisan talán igen, de a tárgyalásokon nem. A Smer mivel érvelt?A miniszterelnöki poszt esetében érthető volt, hogy egy hatszázezer karikát kapott jelöltet nem lehet eltávolítani anélkül, hogy ez ne legyen hatással a pártra. Az egész inkább a belügyminiszteri székről szólt, mi hat és fél százalékkal ennyit tudtunk elérni. „A nyitott kormányzás elvének következetes érvényesítése” – egy ilyen pont is szerepel a kormány prioritásai között. Ez nem azt jelenti, hogy a koalíciós szerződést is nyilvánosságra kellene hozni?Ez az újságírók egyik legfőbb vesszőparipája. Azt kellene ellenőrizni, amit elfogadtunk, a törvényeket, határozatokat, ez a mi dolgunk. A nyilvánosság mért nem ismerheti a szerződést?A nyilvánosságnak nem ez a fontos, ez egy újságírói elképzelés. A nyilvánosságnak azt kell tudnia, miket fogadunk el. Az infotörvény alapján ki lehet kérni olyan információkat, amelyek fontosak a közvélemény szempontjából. A közvélemény szempontjából nem az a fontos, hogy a koalíciós szerződés szerint hogyan fogadunk el egy határozatot, többségi elvvel, konszenzussal vagy másféle szavazással. Ehhez senkinek semmi köze. Azt viszont tudnia kell a nyilvánosságnak, miért hoztunk meg egy döntést, az mit jelent, és milyen befolyással fog bírni az emberek életére. Ha még fél évig piszkálni fognak, megmutatjuk a szerződést, és olyat is fognak benne találni, ami pozitívabb, mint eddig bármelyik koalíciós szerződésben volt. Ezzel csak lovat adnak az újságírók alá.Az újságíróknak nem az a feladatuk, hogy a politikát csinálják, hogy pártokat futtassanak fel vagy likvidáljanak, ahogy az Procházka vagy Dzurinda esetében is történt. Az újságíró leírhatja a véleményét, kritizálhat vagy támogathat. Jó volna, ha mindenki tudná, mi a feladata. Az újságíró a nyilvánosságot képviseli. Ahhoz, hogy a működést ellenőrizhessük, nem árt a mechanizmusokat is ismerni.Nem a működést kell ellenőrizni, hanem a végeredményt. Azt, hogy jó vagy rossz döntést hoztunk. Vagy hogy ha például a koalíció hallgat egy korrupciós ügyről. Ezt kell kritizálni, nem azt, hogyan jutunk el egy bizonyos döntéshez.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"225385","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"320","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]Csak azt nem értem, miért kell ezt titkolni.Azért, mert ez belső dolog. A koalíciós tárgyalások előtt néhány nappal Andrej Danko azt nyilatkozta, nem fog tárgyalni olyasvalakivel, aki az autonómia bármilyen formájáról gondolkodik. A Kisebbségi Kulturális Alap ugyanakkor a kulturális autonómia egy modellje.Ez az SNS közgyűlése előtt hangzott el. Danko erősítette a pozícióját ezzel. A közgyűlés után pedig megegyeztünk. Nem lehet azt mondani, hogy minden koalíciós partner örült a többiek minden egyes felvetésének. Mi is sokkal többet javasoltunk, ennyi ment át. Mi volt az, amiről le kellett mondani?Például a kettős állampolgárság. És nem csak Dankóék miatt. A Smer is ellenezte?Persze. És ugye emlékszünk, hogyan szavazott Procházka a kettős állampolgárság kapcsán. (Radoslav Procházka a Radičová-kormány idején nem szavazta meg a kettős állampolgárságot tiltó törvény enyhítését – a szerk. megj.) Ha az ellenzék beterjeszti a kettős állampolgárságot lehetővé tevő javaslatot, hogy fog reagálni a Híd?A koalíciót négy párt alkotja, egyik párt sem engedheti meg magának azt, hogy valamit megszavaz, amit az ellenzék a többi koalíciós párt ellenében beterjeszt. Mi a fontosabb? A kisiskolák megmentése vagy a kettős állampolgárság? Elérni a kulturális önkormányzatiságot, vagy a kettős állampolgárság? Ha mi megszavazzuk az ellenzék destruktív javaslatát, ami kifelé jól fog hangzani, akkor valószínűleg megbukik a koalíció, és nem menthetjük meg a kisiskolákat, nem lesz kulturális alap, vasúti helységnévtáblák és sorolhatnám. A felelősség a miénk. Mikor dönthetnek a Kisebbségi Kulturális Alap törvénytervezetéről?Még idén szeretnénk a parlament elé terjeszteni. Tehát 2017-ben hatályba léphet?Igen, de 2017-ben először fel kell építeni az alapot, a kisebbségek bizottságaival. Teljes mértékben 2018. január 1-jétől léphet életbe. 2017-ben tehát még a kormányhivatal osztja a kulturális támogatásokat.Igen, még egy ilyen év lesz. A kisebbségi nyelvhasználat terén is bekerült egy prioritás a tézisek közé. Itt mire lehet számítani?A minimum, hogy el kell kezdeni a vasúti helységnévtáblák kihelyezésének folyamatát. A kampány egyik fő témája a menekültválság volt. A koalíció két pártja gyakorlatilag ezzel kampányolt. A prioritások közül viszont hiányzik ez a téma.Benne van a külpolitikai részben, hogy az uniós megoldásoknál vállaljuk a kötelezettségeket. Fogja kérni a Híd, hogy vonja vissza a kormány a kvótaellenes keresetet?Felvetettük, és még fogunk próbálkozni, de valószínűleg nem fog átmenni. Ami viszont igen, hogy befogadjunk Szíriából olyan menekülteket, akiket mi választunk ki, önkéntes alapon.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"225384","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"320","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]Számot is lehet tudni?Ez attól függ, mennyi embert sikerül megszólítanunk. Nekik kell eldönteniük, hogy jönnek. A legveszélyeztetettebbek a szír keresztények. Valószínűleg tehát keresztények lesznek?Ezt még nem tudom megmondani. Ez önkéntes alapon működik, el kell menni a menekülttáborba, és beszélni kell azokkal, akik hajlandóak jönni. Ezeket pedig le kell ellenőrizni. Fontos szempont, hogy akiket befogadunk, azok elfogadják a törvényeinket, és ne jelentsenek veszélyforrást. A Híd azt is hangsúlyozta, hogy törekedni fog a kormányzási stílus megváltoztatására a menekültkérdésben, amelyben Robert Fico nagyon hevesen reagált.Ezt többször felvetettük. Meg kell változnia a kommunikációnak. Az ijesztgetés eredménye az is, hogy Kotlebáék megerősödtek. Akik ezzel kampányoltak – az MKP-t is beleértve –, erősítették Kotlebát. Fico belátta ezt?Nem szívesen. De remélem, megértette, mert ha nem, az én feladatom lesz figyelmeztetni őt. A másik dolog, ami Ficót foglalkoztatja, és ami Kotlebáékat is erősítette, a leszakadó régiók ügye: ahol nagy a munkanélküliség és a bűnözés, ott megjelenik Kotleba, hogy majd rendet tesz. A választások utáni első felmérés igazolta, hogy Kotlebáék, de Kollárék is erősödtek. Igazolta viszont azt is, hogy a választóink többsége megértette ezt a helyzetet. A kormány tagja lett Peter Žiga is, akit néhány hónappal ezelőtt még a Híd is le akart váltani a környezetvédelmi miniszteri posztról. Most egy még erősebb tárcát kapott, a gazdaságit. Rendben van ez így?Ez a Smer felelőssége. Mi egy dolog miatt akartuk leváltani. Ha menesztette volna Lazárt a komp miatt (Ladislav Lazár, a Vízépítési Vállalat igazgatója – a szerk. megj.), nem írjuk alá a menesztési indítványt. Lazár nemcsak a kompért, sok minden másért is felelős. Solymos László el is mondta, ezeket az ügyeket ki fogják vizsgálni. Kérdés, mennyi dokumentum maradt fenn. Az, hogy Žiga megkapja a gazdasági tárcát, nem jár azzal a veszéllyel, hogy ott is hasonló kétes ügyleteket fog lebonyolítani?Ez a Smer és a kormánykoalíció felelőssége. Ha korrupció gyanúja merül fel, kérni fogjuk az ügy kivizsgálását, annak az eredménye alapján lehet dönteni, és az ügyészséghez vagy más illetékes szervhez fordulni. Nem tartanak attól, hogy a Híd a koalícióba való belépés miatt elvesztette a szlovák szavazói jelentős részét?Ehhez az eredményhez hozzájárultak egyes politikusok és újságírók is. A mai helyzet nagyrészt Sulík és Matovič felelőssége. A KDH-tól, a Sieťtől és tőlünk is átmentek szavazók az SaS-hez és az OĽaNO-hoz, mert állandóan támadtak bennünket azzal, hogy nem mondjuk ki egyértelműen, hogy nem megyünk el a Smerrel. Ugyanezt csinálta a jobboldali szlovák sajtó is. Ezért azt gondolom, a szlovák szavazók nagy része már a választások előtt elhagyott minket. A hisztériát, ami beindult a Facebookon, nagyrészt nem a mi választóink váltották ki, inkább az SaS és az OĽaNO szavazói, akik ezek szerint többet vártak tőlünk, mint a saját pártjuktól. Nem hiszem, hogy a Hídnak nincs jövője. Ez a döntés nehéz volt, de felelősségteljes. Weber szerint létezik a meggyőződés etikája és a felelősség etikája is. Mi ez utóbbit választottuk, ami azt jelenti, a következményeket is megvizsgáljuk. Például az előrehozott választások lehetőségét, ami megerősítette volna Kotlebát. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"225383","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"320","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]Ön tehát abban bízik, hogy a Híd megtarthatja jelenlegi pozícióját négy év múlva is?Sőt, szerintem megerősödhet, ha a programunkat meg tudjuk valósítani. A felelős politikus egy ilyen sokkoló helyzetből is megtalálja a kiutat. Annak alapján ítéljenek meg bennünket, mit sikerül teljesíteni abból, amit a választási kampányban megígértünk: hogy tudjuk kezelni a kisebbségi témát, megerősíteni a régiókat, harcolni a korrupció ellen. Az ország nem dőlt össze, de összedőlhet, ha nem fogunk jól teljesíteni. Az előrehozott választásokon valószínűleg néhány mandátummal többet szereztek volna Kotlebáék, de nem lehet kizárni, hogy a jobbközép is jobban mobilizálni tudott volna, az antifasizmus alapján is, és egy más összetételű parlament alakulhatott volna.El tudja bárki képzelni, hogy az a Sulík, akinek a legfőbb célja a bármi áron és bárkitől történő szavazatszerzés, és aki Kotlebával találkozgatott, egy olyan jobboldali politikát fog folytatni, amely Kotlebát gyengítené? Vagy elképzelhető Matovičról, akit semmi más nem vezérel, csak a gyűlölet, hogy megváltozik annak érdekében, hogy visszaszorítsuk a szélsőséges, rendszerellenes pártokat? Hiszen az övé is rendszerellenes párt! Szerintem Kotleba még egyszer annyi szavazatot szerzett volna. Ő nem tesz mást, csak azt mondja, hogy majd rendet rak. Amikor Sulíkkal tárgyaltunk a választások után, kiderült, hogy nem tudja garantálni a 21 képviselőjét, mert nem tudta, hogy fog szavazni Dostál (Ondrej Dostál, az OKS elnöke – a szerk. megj.). Matovičnál nem lehetett tudni, mit fog csinálni Ján Budaj vagy az a négy ember, akik a Szövetség a Családért mozgalmat képviselik. Ez a felelőtlen hozzáállás Kotleba és Kollár megerősödését hozhatta volna. Viszont Kotleba épp a Smer-kormány alatt erősödött meg.Így van, és ez a Smer felelőssége. Az előrehozott választások esélyt adhattak volna a KDH számára is, hogy összeszedje magát, és visszakerüljön a parlamentbe.Ehhez sok mindenben váltaniuk kellett volna, új embereket behozni, amit az előrehozott választásokig nem biztos, hogy meg tudtak volna csinálni. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?