Pozsony. Magyarország kész Szlovákia bármilyen, a státustörvénnyel kapcsolatos javaslatát és megjegyzését elbírálni, biztosította szlovák kollégáját Martonyi János magyar külügyminiszter. Eduard Kukan az ENSZ közgyűlésének színhelyén találkozott Martonyival.
Budapest kész a kompromisszumokra
Pozsony. Magyarország kész Szlovákia bármilyen, a státustörvénnyel kapcsolatos javaslatát és megjegyzését elbírálni, biztosította szlovák kollégáját Martonyi János magyar külügyminiszter. Eduard Kukan az ENSZ közgyűlésének színhelyén találkozott Martonyival. Elmondása szerint a magyar fél kész módosítani a jogszabályt úgy, hogy minkét fél elégedett legyen. Sőt Budapest akár a törvény hatályba lépésének időpontját is kitolja, ha január 1-ig nem sikerül megegyezni. Kukan szerint Magyarország az Európai Bizottság országjelentésének hatására lett ilyen rugalmas. (TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.