Bonyodalmas lehet az előrehozott választáshoz felé vezető út

parlament kp

Korántsem lesz egyszerű feladat eljutni az előrehozott választásig.

Eduard Hegeren (OĽaNO) kívül Iveta Radičová 2011-ben, Robert Fico (Smer) pedig 2018-ban kényszerült lemondásra, az új kormány azonban mindegyik alkalommal teljesen másképpen alakult meg.

A Heger-kabinet bukása után több forgatókönyv is elképzelhető: alkotmánymódosítás révén kiírhatják az előrehozott választást, új parlamenti többséget kovácsolhatnak, vagy szakértői kormányt nevezhetnek ki.

A parlamenti pártok vezetői az első lehetőség felé hajlanak, ám ehhez találniuk kell legalább 90 képviselőt, akik jóváhagynák az alkotmánymódosítást.

Ebben az esetben lehetőség nyílna a választási időszak törvény általi lerövidítésére, amit végül a képviselők megszavazhatnának, Boris Kollár (Sme rodina) házelnök pedig bejelenthetné az előrehozott választást, amit Zuzana Čaputová legkésőbb 2023 júniusáig írhatna ki.

(tvnvoviny)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?