Bontani fogják a illegális épületeket

<p>Be nem jelentett vagy engedély nélküli építmények &ndash; kerítések, garázsok, fürdőmedencék, fedett teraszok, kocsibeállók stb. &ndash; szinte minden községben vannak.</p>

Az új építési törvény ennek próbál majd véget vetni: bizonyos feltételek mellett az illegális épületeket utólag legalizálhatják, esetenként pedig le is rombolhatják majd.

A kormánynak nem tetszik, hogy az országban sok engedély nélküli építmény áll, ez ellen a politikusok szigorúbb építési törvénnyel akarnak harcolni. Ha a parlament ősszel elfogadja, akkor a jelenlegi vagy a közeljövőben épülő illegális építmények tulajdonosainak 2019 júniusáig lesz lehetőségük utólag engedélyeztetni a vitatott objektumokat. Az építési hivatal kezdeményezésére erre még 2024-ben is lesz lehetőség, a szegényebb régiókban fekvő településeken pedig a területrendezési terv elfogadásától számított 3 éven belül lesz mód az utólagos legalizálásra. Az utólagos engedélyeket a jelenlegi szabályok szerint kell majd kérni, vagyis alacsonyabb büntetéseket szabhatnak ki. Az új építési törvény hatályba lépése után keletkezett engedély nélküli építményekre viszont már szigorúbb feltételek fognak vonatkozni: ami illegális lesz, azt le kell bontani – az utólagos engedélyeztetés intézménye jövő nyártól megszűnik.

A községeknek tetszik

Jankóšik Zoltán, Sajógömör polgármestere nem bánja, ha az illegális épületeket lebontják. „Szerencsére minket ez a probléma nem érint, nálunk nincsenek illegális épületek, vagy ha vannak is, azok még a hetvenes évekből származnak, de akkor le kellene bontani a fél országot” – nyilatkozta lapunknak.

Dunaszerdahelyen már jelenleg is próbálnak tenni az illegális építkezések ellen. „Készítettünk egy orto-foto térképet, azaz feltérképeztük, hol vannak illegális épületek. Egyfajta előzetes amnesztiát adtunk a tulajdonosaiknak, s kértük őket, hogy jelentkezzenek. Nincs mitől tartaniuk, hiszen mindössze 1 eurós büntetést szabunk ki. Aki nem jelentkezik, az ellen hivatalos eljárást indítunk, legalizáljuk az adott építményt, de akkor már komolyabb büntetésre kell számítani” – fejtette ki az Új Szónak Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere.

Rigó László Rimaszombat alpolgármestereként, az elmúlt választási ciklusban pedig a helyi építésügyi bizottság elnökeként szinte naponta foglalkozott az utólagos ingatlanrendezés kérdésével. „Sokan azt hiszik, bármit felépíthetnek, és majd utólag telekkönyvileg is rendezik. Amikor Horvátországban a feketén épített gyönyörű villákat sorban lebonttatták, az mementó volt. Őszintén szólva hasonló megoldást nálunk is örömmel fogadnék. Kérdéses azonban, a gyakorlatban ez mennyire kivitelezhető. A kommunizmus idejében nem figyeltek oda az emberek, hogy tervet készítsenek, hogy mindent pontosan bemérjenek, nem voltak pontos mérőműszerek sem. Annak idején a telekrendezés sem úgy működött, mint ma, a hivatalok is hibáztak. A nagyon régi épületek esetében az utólagos engedélyeztetés a járható út, az újabbak esetében azonban a lebontás is szóba jöhet” – magyarázta érdeklődésünkre Rigó László.

20 évnél idősebb

A kormány elképzelése szerint azok az épületek, melyeket a tulajdonosaik már 20 éve használnak, külön kategóriába tartoznának: a hivatalok nem követelnék a hatósági használatbavételi engedélyt, építési engedéllyel azonban kell rendelkezniük.

Az engedély nélküli épületek felkutatása az építési hivatal, vagyis a község feladata lesz. Ha a község tétlen marad, és az épületet a tulajdonosa sem legalizálja, a kezdeményezést átveszi a megerősített építésügyi inspekció. „Az új jogszabály egyebek mellett meghatározza azt is, ki felel majd az illegális építmény eltávolításáért, valamint hogy a tulajdonosától hogyan hajtsák be a lebontás költségeit“ – olvasható az építésügyi tárca állásfoglalásában. Ha a tulajdonos a hivatalok utasítására az építményt nem rombolja le, a hivatal megteszi helyette – e célból a tulajdonos költségére megbíznak egy céget, és büntetést is kiszabnak. Aki bejelentés nélkül valósít meg egyszerűbb vagy apró építkezést, 100 euróra büntethetik meg. Ezzel szemben, ha egy vállalkozó engedély nélkül fog építeni, 5–30 ezer euró bírságot szabhatnak ki. Az ismételt törvénysértésért dupla büntetés jár. Nemcsak a tulajdonost, hanem az építkezés kivitelezőjét és felügyelőjét is megbírságolják. Akinek nem lesz pénze büntetésre, az ellen végrehajtói eljárást indítanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?