<p>Az Alkotmánybíróság döntésére a magyar állampolgárság felvétele miatt szlovák állampolgárságától megfosztott komáromi vállalkozó, Boldoghy Olivér, aki továbbra is szlovák állampolgárnak tartja magát.</p>
Boldoghy az Alkotmánybíróság döntésére vár
„A jelenlegi helyzet érdekesnek és meglepőnek nevezhető, mivel karácsony előtt a belügyminisztérium és a rendőrség aktivizálta magát, mindenféle leveleket és felszólításokat küldtek szét, azóta pedig néma csend honol. Mint ha senki sem akarná végigvinni ezt az ügyet” – mondta.
Boldoghy arra vár, hogy az Alkotmánybíróság döntsön. „Élem a mindennapi életem, úgy, mint ezelőtt. Azt csinálom, amit eddig. Semmi sem változott. Vendégszerepelek a Szlovák Nemzeti Színházban, és vezetem a vállalkozásom” – mondta. Boldoghynak meggyőződése, hogy sokkal többen vették fel a magyar állampolgárságot, mint ahány esetről a hivatalok tudomást szereztek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.