Norbert Bödör nyitrai üzletember továbbra is szabadlábon marad – döntött pénteken a Legfelsőbb Bíróság (NS) szenátusa.
Bödör továbbra is szabadlábon marad
A bíróság elutasította az ügyész panaszát, melyet a Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) döntése ellen nyújtott be, amelynek értelmében januárban az előzetes letartóztatásból szabadlábra helyezték Norbert Bödört.
A Legfelsőbb Bíróság elsősorban azzal indokolta döntését, hogy már nem folyik nyomozás. „A Hengerek (Valčeky) ügyben indított büntetőeljárás megalapozott” - jelentette ki Juraj Kliment, a Legfelsőbb Bíróság szenátusának elnöke.
A bíró Norbert B. meghallgatása során azt is megkérdezte, járt-e a közelmúltban külföldön. B. elmondta, hogy januári szabadlábra helyezését követően Dubajban volt szabadságon, ahol Tibor G. volt rendőr-főkapitánnyal is találkozott. Kliment rámutatott, hogy a tanú-vallomások alapján Tibor G. közvetítői szerepet játszott a „Hengerek” (Valčeky) ügyben.
Bár Norbert B. elfogultság miatt kifogást emelt a bírói szenátus tagjai ellen, ezt azonban elutasította a bíróság, és a szenátus az eredeti összetételében hozta meg döntését. Norbert B. elfogultság miatt benyújtott egyik panaszával nem is foglalkozott, mivel az nem felelt meg a törvényi feltételeknek.
Norbert B.-t először január 13-án helyezték szabadlábra, körülbelül másfél évet töltött vizsgálati fogságban a Marhapásztor ügyben (Dobytkár) folytatott nyomozás miatt. Néhány órával később a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) ismét őrizetbe vette korrupció gyanúja miatt a Hengerek és a Júdás ügyben.
A nyitrai (Nitra) vállalkozó ellen több büntetőeljárás folyik, a Marhapásztor ügyben pedig már a tárgyalás is elkezdődött. A Tisztítótűz (Očistec) ügyben is vádat emeltek ellene.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.