Blogmustra

Fekete május elsejeSokáig tabunak számított, de máig kevés szó esik a 90 évvel ezelőtti, 1919. május 1-jei eseményekről: a főleg huszonéves, képzetlen katonákból és munkásokból álló csapat megpróbálta kiűzni Komáromból a cseh megszállókat.

Fekete május elseje

Sokáig tabunak számított, de máig kevés szó esik a 90 évvel ezelőtti, 1919. május 1-jei eseményekről: a főleg huszonéves, képzetlen katonákból és munkásokból álló csapat megpróbálta kiűzni Komáromból a cseh megszállókat. Az ellenség visszaverte a szervezetlen támadást, és a szigeten rekedt, elmenekülni nem tudó munkásokat kegyetlenül kivégezték. A 90. évfordulón főhajtással emlékeztek a hősökre. A főként győri, szőnyi és tatai munkásokból álló csapat abban a hitben kelt át a túlpartra, hogy a komáromi hajógyári munkások is csatlakoznak akciójukhoz. Nem tudták még akkor, hogy a hajógyáriak parancsnokát két nappal az akció előtt letartóztatták, így az erősítés elmaradt. A győri kommunista vezetők ráadásul abban is bíztak, hogy a csehszlovákok megnyerhetőek a kommunizmus ügyének, így önként leteszik a fegyvert, vagy átállnak hozzájuk.

(A teljes cikk a Komáromi blogban olvasható: www.komaromi blog.com)

Hol a pénz, Robi?

Az utóbbi időben úgy tűnhet, mintha Robert Fico jó útra tért volna. Sorra vadássza le saját minisztereit, akik gazdasági válság ide vagy oda, az államra nézve rendkívül előnytelen, milliárdos összegű szerződéseket kötnek. A gond csak ott van, hogy kizárólag külső nyomásra reagál, miután az egyre pofátlanabb és durvább lenyúlások a közvélemény és az EU előtt is tarthatatlanná válnak. További érdekesség, hogy kizárólag a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) minisztereit alázza, miközben saját szponzorai csendben, fű alatt, kevésbé primitív és jóval cizelláltabb módon, mint Slotáék, vígan zsiványkodnak. Úgy tűnik, hogy Robert Ficónak a gazdasági válság, csökkenő pártpreferenciái és a romokban heverő állami költségvetés közepette az előrehozott választások igazi megváltást jelentenének. Ha pedig az SNS hagyja magát kiprovokálni, netán visszavág, könnyen be is következhet. Ahogy ez már idén februárban meg lett szellőztetve. Hisz elégtételt venni könnyen lehet.

Átláthatatlan közbeszerzések, a nyilvánosság előtt titkolt versenytárgyalások, közvetlen állami megbízások, saját támogatói körök felhizlalása, pártfinanszírozás-gyanús ügyletek. Opal22-nek köszönhetően most csak egy ilyen érdekes ügyletről számolunk be, melyre ha rá szeretnénk fogni a fent leírtakat, akkor sem nézne ki másként.

(A teljes bejegyzés a Körkép blogban olvasható: www.korkep.sk)

A nemre szavazva

Érdekes mondatok hangoztak el az elmúlt közel másfél hétben a sikertelen dunaszerdahelyi polgármesterjelölt, Antal Ágota szájából. Az összefogást és a választópolgárok érdektelenségét helyezte a sikertelensége középpontjába, ami igazán elgondolkoztatott.

Valóban a választók hibásak, ha nem mennek el szavazni? Itt most nem elsősorban a dunaszerdahelyi eseményekről van szó, mert azok olyanok, amilyenek – szóval hagyjuk is őket. Ugyanis a fejlődő demokratikus rendszer egyik sajátossága szokott lenni, hogy idővel az embereket egyre kevésbé érdekli a politika, mivel sorsdöntő szerepe az életükre megszűnt. Ez azt jelentené, hogy bármelyik politikai erő kerülne is hatalomra, az életük alapvető elemei megmaradnának. Végső soron erről kellene a demokráciának szólnia. Kialakulnak a politikai erők, s aki akar, ideológia vagy program szerint dönt. Tehát nem azért megy el szavazni, mert fél!

Egyik oldalon azt mondhatjuk, hogy az emberek kiábrándulnak a politikából, ezért aztán elég nagy baromságnak tartom azt a sok helyen hallható kijelentést, hogy mindenképp menjünk el szavazni. Igen, vannak olyan pillanatok, amikor érdemes elmenni, de a távolléttel is döntünk, mégpedig arról, hogy a bűzlő levesből nem kérünk. Gondoljunk csak az öt évvel ezelőtti elnökválasztásra, amikor sokan elmentek „rettegett” Ivánra szavazni, s ma látjuk, mi lett az egész eredménye. Rengeteg ember megbánta a döntését, s azt hiszem, már kétszer meggondolja mindenki, milyen kritériumok alapján voksol!

(A teljes cikk a Philosophus naplója blogban olvasható: www. bumm.sk/blog/philosopher)

Globalwarming

a Csallóközben

Nem kellett rá várni sokáig, elért hozzánk is. Az eddig csak a médiában, interneten folyó felmelegedés-ideológia gyakorlása elérkezett hozzánk, békés felvidéki hobbitokhoz is.

Csak hogy világos legyen: rég nem arról van szó, hogy változik a Föld klímája (az mindig változott, változik, változni fog). A lényeg: a globalwarmingos eszme érveinek felhasználása gazdasági (vagy politikai) haszon elérése érdekében. Jelen esetben szélturbina-építésben a Csallóköz szívében.

Semmi ellenvetés a szabad vállalkozás eszméje ellen, de hol volna most a szélenergia-biznisz a drága és kevésbé hatékony erőműveivel a globalwarmingos hátszél nélkül? Ez a hátszél pedig erős: egyrészt ideológiai (melyben boldogan asszisztál az értelmiségiek, a média döntő része), másrészt gazdasági: adókedvezmények, uniós és állami dotációk, kutatásfejlesztés támogatása, garantált felvásárlási árak satöbbi.

Jó hír viszont, hogy az eset kapcsán felbukkant egypár öntudatos polgár, melyből nálunk, felvidéki hobbitok között sajnos elég kevés akad. Lássuk csak, mivel is akarták őket meggyőzni egy lakossági fórumon! A kivitelező tulajdonosai „arról próbálták meggyőzni a hallgatóságot, hogy a község javára válhat a szélpark. A földgáz-kőolaj-szén fogyóban van a világban, ezért itt az ideje, hogy megújuló energiaforrásokban gondolkodjunk”. Bingó! Íme, a globalwarming egyik ütőérve, nehéz vele ellenkezni, inkább csendben elviseljük, hogy széltorony legyen a kertünk végében és bedarálja a madarakat?

(A teljes bejegyzés a Párkenyer blogban olvasható: www.parka nyer.blogspot.com)

Lashee

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?