Blahová: át kell alakítani a rendszert

Az ellenzék továbbra is úgy véli, be kellene zárni a Čistý deň reszocializációs központot. Natália Blahovát, az SaS parlamenti képviselőjét kérdeztük.Mit szól ahhoz, hogy a Čistý deň folytathatja működését?Őszintén szólva, nem is találok szavakat.

Az ellenzék továbbra is úgy véli, be kellene zárni a Čistý deň reszocializációs központot. Natália Blahovát, az SaS parlamenti képviselőjét kérdeztük.

Mit szól ahhoz, hogy a Čistý deň folytathatja működését?

Őszintén szólva, nem is találok szavakat. Azt kérdem, mi rosszabb történhet annál, ha ignoráljuk, hogy gyerekeket bántalmaznak és megerőszakolnak, ha azok az emberek, akiknek ez a felelőssége, figyelmen kívül hagyják ezt, majd leplezni próbálják. Ez az ügy a teljes gyermekvédelmi rendszer kudarca, valamennyi szinten. Beleértve a legmagasabb, miniszteri szintet, amely nem csupán politikailag, de hatáskörileg is felelős a dologért.

Terveznek további lépéseket az ügyben?

Mindenképpen. Már panaszt tettem az ENSZ gyermekjogi tanácsában, amelynek jogában áll vizsgálatot folytatni ilyen esetekben. De a mostani döntés felülbírálását kezdeményezni fogom a Legfőbb Ügyészségen is, s büntetőjogi feljelentést is tervezünk. Határozottan mondhatom hát, hogy ez az ügy messze nem fejeződött be.

Terveznek politikai lépéseket is?

Igen. Ám azt gondolom, ez az ügy meghaladja a politika szintjét. Arra van szükség, hogy a szakmai, de a laikus nyilvánosság is emelje fel a szavát a szociális rendszer reformja érdekében, mert annak mai működése kész tragédia.

Mit tart a a legnagyobb problémának?

Rendszerszintű problémáról van szó, elég megnézni a volt ombudsman, Jana Dubovcová jelentéseit. Azokban sorra szerepelnek gyermekotthonok, reszocializációs intézmények. A rendszer legfőbb problémája, hogy átláthatatlan és ellenőrizhetetlen. Valójában nem létezik ellenőrzés, vagy ha mégis, az egyes szereplők önmagukat ellenőrzik, így ha valamit találnak is, az az érdekük, hogy a hibákat a szőnyeg alá söpörjék. Ezért kimondhatom, ez a rendszer teljességgel veszélyes a gyermekek vagy a rászorult felnőttek számára, mert ha bármilyen hiba történik, nincs rá orvoslás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?