Blaha: Nem a diplomamunkája az egyetlen ok a miniszterelnök leváltására

Ľuboš Blaha

Az ellenzéki Smer bírálja kormánykoalíciót azért, ahogyan az Igor Matovič miniszterelnök (OĽaNO) leváltásáról szóló szavazáshoz hozzáállnak és amiért megakadályozták, hogy a parlament rendkívüli ülése időben elkezdődjön. Ľuboš Blaha, a Smer alelnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón bírálta Matovič viselkedését is. Megjegyezte, nem a diplomamunkája körül kialakult helyzet az egyetlen ok a leváltására. Kijelentette, hogy alkalmatlan, és ezzel károkat okoz az országnak.

„Ha ma visszahívjuk, az nem csak azért lesz, amit 20 évvel ezelőtt a diplomamunkájával csinált" - mondta Blaha. Kijelentette, Matovič kijelentéseivel és viselkedésével károkat okoz Szlovákiának. A brüsszeli csúcstalálkozó eredményére is emlékeztetett, azt mondta, Matovič nem megfelelően tárgyalt, és miatta millióktól esett el az Szlovákia.

Azzal kapcsolatban, hogy az ülést nem nyithatták meg, Blaha kijelentette: bár a koalíciónak alkotmányos többsége van, fel kell rázni a lakosságot. Bírálta a miniszterelnököt azért is, amit a diplomamunkájával kapcsolatosan mondott. Szerinte csak kibúvókat keres. Megjegyezte, aki a kormány élén áll, már nem viselkedhet úgy, mint valami őrült ellenzéki képviselő.

A miniszterelnök leváltásáról csütörtökön szavaz a parlament. Juraj Blanár (Smer-SD) és Richard Raši (független) ellenzéki képviselő bizalmatlansági indítványt terjesztett elő Matovič ellen, miután a médiában megjelent, hogy a miniszterelnök diplomamunkájával kapcsolatban felmerült a plágium gyanúja. Többen is okot látnak a leváltására.

Az ellenzéknek nincs elég szavazata a miniszterelnök menesztéséhez. A koalíció nem akarja Matovič távozását, ezért az indítványt valószínűleg nem fogadja el a parlament. Ha azonban elegen szavaznak a miniszterelnök leváltására, a kormány megbukik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?