Anna Polcková (TASR-felvétel)
Bírálják a lelkészt, mert kiállt a melegek mellett
Az evangélikus egyház elmarasztalóan nyilatkozott azon lelkészükkel kapcsolatban, akinek nem szúrja a szemét az azonos nemű párok együttélése.
Nagy felháborodást váltott ki az aktuality.sk portál interjúja Anna Polcková evangélikus lelkésszel, amelyben többek között azt nyilatkozta, ha Krisztus újra megjelenne, azt tehetné akár egy meleg férfi vagy egy roma nő képében. Az interjúban továbbá arról is beszélt, szerinte teljesen rendben van, hogy egy svéd püspöknő leszbikus kapcsolatban él.
Az evangélikus egyház azonban elutasítja az efféle kijelentéseket. „Abszolút elhatárolódunk azon megnyilvánulástól, hogy Krisztus melegként térne vissza. Az ilyen kijelentés nem más, mint öncélú ideológiai stilizáció, amellyel beleavatkoznak az egyedüliként istenhez tartozó érinthetetlen kompetenciákba. Egy átlag kereszténynek is fel kellene tudni fognia az ilyen kijelentés értelmetlenségét, nem még egy teológusnak és prédikátornak” – véleményezte az egyház.
Az interjúban Polcková azt is leszögezte, szerinte nem probléma, ha az azonos nemű párok együtt élnek és ha megélik szexualitásukat. „Minden kapcsolat, amely szereteten és felelősségen alapszik, méltó a tiszteletre és a védelemre” – nyilatkozta a portálnak a lelkész.
Az egyház azonban kifejtette, nem értenek egyet az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatával, házasságával, valamint azzal sem, hogy gyereket fogadhassanak örökbe. A pásztorlevélbe foglalt álláspontjuk szerint a melegeknek szexuális absztinenciát kellene fogadniuk és önkéntes cölibátusban kellene élniük. „Mérlegelnie kelleni további részvételeit az istentiszteleteken” – üzente a lelkésznek az egyház. Ellentétes esetben a lelkész megnyilvánulásai fegyelmi eljárást is vonhatnak maguk után.
Az emberek Polcková támogatására egy petíciót is indítottak. A lelkész elmondta, tiszteletben tartja az előírásokat, viszont arra emlékeztet, hogy egyházukban a LGBTI-közösség tagjairól még nem indult nyilvános vita, holott már többen, többször is kezdeményezték azt.
„Azok hangja akarok lenni, akik hallgatnak, mert beszélni félnek. Beszélni akarok azon fiatalok helyett, akik a saját szüleik előtt is félnek bevallani, kit akarnak szeretni. Azok helyett, akik nyomás alatt házasságot kötnek annak ellenére, hogy mást éreznek” – vallja a lelkész. Tudja, hogy a LGBTI-közösség tagjai közül sokan vannak csendben, mert tudják, ha nyilvánosan vállalják önmagukat, kellemetlenségek érhetik.
„Én már nem akarok hallgatni. Miután ezek az emberek bizalmukba avattak, nem is hallgathatok” – mondja Polcková, aki hiszi, hogy egyszer nemcsak külföldön és a nagyobb városokban, hanem mindenki ott élhet nyíltan és szabadon, ahol szeretne.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.