Bilecová távozik a hivatalából

Roman Mikulec
Pozsony |

Anna Bilecová, a belügyminisztérium személyzeti osztályának főtitkára május 10-ével távozik a hivatalából. Bilecová leváltásáról keddi ülésén döntött a kormány.

A főtitkár visszahívásáról szóló indítványt Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter terjesztette a kormány elé, aki korábban már elfogadta Bilecová lemondását. Utóbbi a következőképpen indokolta a döntését: „nem szeretnék továbbra is egyfajta nyilvános lincselés céltáblája lenni, amelyet mindenféle releváns bizonyítékok nélkül folytatnak ellenem”. Bilecovát korábban egy adócsalási üggyel és Ladislav P. vádlottal hozták kapcsolatba.

A belügyminiszter értékelte Bilecová döntését. Úgy véli, a főtitkár múltjával kapcsolatos kétségek megosztják a társadalmat. Hozzátette ugyanakkor, hogy ezek a kétségek nem nyertek bizonyítást.

„Úgy vélem, jelenleg senki sem tudja megítélni, hogy a médiában megjelent információk releváns bizonyítéknak tekinthetők-e”

– mondta a belügyminiszter a kormányülést követően.

Bilecová jelölését a posztra továbbra sem tartja hibának. „Elismétlem: nagyon könnyű valakit megvádolni, de a fontos az, hogy a vádakat bizonyítani is tudjuk” – hangsúlyozta Mikulec.

A 2007 és 2011 közötti időszakhoz köthető adócsalási ügy több mint száz céget érintett, amelyek összesen több mint 70 millió eurós kárt okoztak az államnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?