Bezák melletti szimpátiatüntetés Nagyszombatban

Nagyszombat |

<p>Néhány száz ember gyűlt össze hétfő este az érseki tisztségéből hétfőn leváltott Róbert Bezák nagyszombati lakhelye előtt, hogy így tiltakozzanak a vatikáni döntés ellen.</p>

Az érseket XVI. Benedek pápa hívta vissza, Bezák a híveivel már vasárnapi miséjén közölte a hétfőn hivatalossá vált döntést. A lépés hátterében állítólag az év eleji vizitáció elmarasztaló eredménye, illetve a főegyházmegye nem megfelelő vezetése áll.

A hétfői nagyszombati szimpátiatüntetésen olyan transzparens is látható volt, amelyen a következő szöveg állt: „Örökre az érsekünk!” Az egyik hívő azt javasolta, hogy petícióban tiltakozzanak a döntés ellen a katolikus egyház szlovákiai vezető méltóságainál. Az emberek a téren beszélgettek a döntésről. Olyan fejtegetés is elhangzott, hogy az egyházat világszerte megrázó szexuális botrányok miatt eddig például senkit sem váltottak le.

A következő tiltakozó akciót pénteken este hét órára hirdették meg a nagyszombati Szentháromság térre.

Szlovák közéleti személyiségek még pénteken levélben fordultak a nunciatúrához, és kiálltak az érsek mellett. „Az egyház jelentős alakjának tekintjük, aki hivatalba lépése óta sok hívőt és nem hívőt, a szlovák társadalom számottevő részét megszólította” – olvasható az állásfoglalásban. Ugyanakkor az elmúlt években Bezák nemcsak barátokat, hanem befolyásos ellenségeket is szerzett magának: elődjét, Ján Sokol érseket például nyilvánosan pénzügyi visszaélésekkel hozta kapcsolatba.

A főegyházmegye vezetését hírek szerint Orosch János püspök veheti át, akit Bezák 2009 szeptemberében nevezett ki általános helynökké a magyar hívek számára. (TASR, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?