Bevezetése óta több mint 6600 ePN-t állítottak ki az orvosok

epn

Az elektronikus betegszabadság (ePN) bevezetése óta több mint 6600 ePN-t állítottak ki az orvosok – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Martin Kontúr, a Szociális Biztosító szóvivője.

„Keddig (június 28.) pontosan 6606 beérkezett ePN-t regisztrált a biztosító" – mondta a szóvivő. Az Országos Egészségügyi Információs Központ (NCZI) adatai szerint eddig 581 orvos állított ki legalább egy ePN-t. „Ebből a számadatból nem derül ki, hányan használják ki ezt az új lehetőséget, mert sokak még nem írtak ki ePN-t, annak ellenére, hogy az információs rendszerükben elérhető" - mondta a TASR-nek Veronika Daničová, az NCZI marketing- és kommunikációs részlegének igazgatója.

Június 1-je óta állíthatnak ki ePN-t az orvosok, ami megkönnyíti a páciensek dolgát, hiszen minden további ezzel kapcsolatos hivatalos ügyet elektronikusan intézhetnek. Ez egy újabb szolgáltatás az elektronikus egészségügy és a szolgáltatások digitalizálása terén.

Az átmeneti időszak alatt a betegállomány kiírásánál kettős rendszer lesz érvényben, azaz a papíralapú és az elektronikus formanyomtatvány is érvényes lesz. A körzeti orvosok 2023. május 31-ig állíthatnak ki papíralapú betegállományt. 2024-től a szakorvosok is áttérnek az elektronikus rendszerre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?