Bevezetés a pályázatírás rejtelmeibe

Komárom. Európai Információs Napot tartanak holnap a Schola Comaromiensis termeiben.

Komárom. Európai Információs Napot tartanak holnap a Schola Comaromiensis termeiben. Az elsősorban vállalkozók, önkormányzati képviselők és kormányon kívüli szervezetek részére tartott szakmai konferenciát az Euro Global nonprofit szervezet, az Európai Információs Központ (EIK), az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium, a Regionális Fejlesztési Ügynökség (RFÜ), valamint a Pannonia Regia Kht. szervezi. A rendezvényen olyan Phare és CBC programokkal ismerhetnek meg a résztvevők, amelyekre előreláthatóan 2003 januárjától pályázhatnak majd. A Phare 2002 – Gazdasági és szociális összetartás nevet viselő program elsősorban a területfejlesztésre, az emberi források kihasználására, az iparra és az idegenforgalomra irányul, míg a Phare CBC program a határ menti régiók együttműködésének elősegítésére, a határ két oldalán tapasztalható különbségek kiegyenlítésére szolgál. Hasonló tervezet már megvalósult a szlovák-cseh, szlovák-lengyel és szlovák-osztrák határ mentén. Az információs nap keretében az ipolysági, a galántai és a komáromi Regionális Fejlesztési Ügynökségek által menedzselt és sikeresen megvalósított tervezeteket is bemutatják.

Az Euro Global szeptember 28. és november 30. között egy 10 hétig tartó előadás-sorozatot is szervez, amely az Európai Polgár elnevezést viseli. „Elsősorban vállalkozók és önkormányzati képviselők jelentkezését várjuk – mondta Vasi Emma, az Euro Global igazgatója. – A képzésen a pályázatírás alapjait sajátíthatják el a résztvevők, felhívjuk a figyelmet a leggyakoribb hibákra, amelyek a pályázatokban előfordulnak stb.” Az előadás-sorozatot az Európai Bizottság szlovákiai delegációja és az Új Kézfogás Közalapítvány támogatja, a részvétel ingyenes. Az érdeklődők a 035/790 2018-as telefonszámon kaphatnak bővebb felvilágosítást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?