Betiltották a tömegrendezvényeket, több esetben karantént rendeltek el

pellegrini
Pozsony |

Az új típusú koronavírus terjedése miatt nem hagyhatják el az otthonukat azok az emberek, akik Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából és Iránból érkeznek vissza Szlovákiába. Keddtől egyúttal betiltották a társasági-, kulturális- és sportrendezvényeket. Ez a természetes személyekre, vállalkozókra és cégekre egyaránt érvényes, március 23-ig.

A Közegészségügyi Hivatal rendeletet adott ki azokról az intézkedésekről, amelyekről a válságstáb a hétfői (március 9.) ülésén döntött.  

Ha valaki az említett országokból tér vissza, erről azonnal értesítenie kell az orvosát, aki kiírja a betegszabadságot. Az orvosok az új típusú koronavírus kapcsán igazolást állíthatnak ki az ún. munkavégzési mozgáskorlátozásról, amelyet egyenesen a Szociális Biztosítóhoz küldenek, hogy a minimálisra csökkentsék a további fertőzések veszélyét. A 14 napos karantén azokra a családtagokra is érvényes, akik egy háztartásban élnek az érintett személyekkel.
 

„Az otthoni karantén azt jelenti, hogy nem lépünk senkivel kapcsolatba, nem végzünk olyan munkát, amelyhez el kell hagynunk az otthonunkat, és tartózkodtunk minden olyan tevékenységtől, amely a karantén elhagyásával jár” – magyarázta Ján Mikas országos tisztifőorvos. A karantén elhagyásáért akár 1650 eurós pénzbírságot is kiszabhatnak. Az intézkedés keddtől meghatározatlan ideig érvényes, és mindenkit érint, akinek állandó vagy átmeneti lakhelye van Szlovákiában.

Kivételt azok a teherfuvarozók képeznek, akik az említett négy országon áthaladnak. A korlátozás akkor sem érvényes rájuk, ha az érintett országokban kirakják vagy felrakják az árut. Ugyanakkor FFP2 vagy FFP3 típusú egészségvédelmi maszkot kell használniuk, és nem léphetnek közvetlen kapcsolatba az alkalmazottakkal. A járműben gumikesztyűnek és antibakteriális kézfertőtlenítő gélnek is lennie kell. Ezenkívül nem kell karanténba menniük a pácienseket szállító mentőegységek tagjainak sem, és a pilóták is kivételt képeznek. Ez utóbbiak csak a repülés előkészítésekor hagyhatják el a repülőgép fedélzetét. Amennyiben az említett személyeknél felmerül a fertőzés gyanúja, azonnal kapcsolatba kell lépniük az orvosukkal.

Szlovákiában eddig hét esetben igazolták a COVID-19 jelzésű fertőzést, amelyet az új típusú koronavírus okoz. 541 mintavétel esetében nem igazolódott be a fertőzés gyanúja. A betegséget köhögés, nehéz légzés, láz, tüdőgyulladás kísérheti, szövődmények esetén pedig a páciens akár bele is halhat a fertőzésbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?