Beszélni könnyű – vagy mégsem?

A beszédhibákat javító logopédia lényegében még fiatal, csak a 19. század végén kialakult, de mára már önálló szakterületeket kutató autonóm tudomány. Cséfalvay Zsolt professzor a pozsonyi Komenský Egyetem Pedagógiai Karán Szlovákia egyetlen logopédiai tanszékének vezetője. Professzor úr, a beszédhibák megelőzésének és javításának avatott tudora hányszor látta A király beszéde című nagy sikerű filmet?Azt hiszem, ötször. Egyrészt azért, mert a VI. György néven királlyá váló beszédhibás Albert herceget alakító Colin Firth az egyik kedvenc színészem, másrészt pedig a filmben látható terápia hitelességét figyeltem. Természetesen, a cselekmény enyhén fölgyorsította a király dadogása leküzdésének tempóját, alapvetően azonban a mozidarab hitelt érdemlően ábrázolja a múlt század húszas-harmincas évei logopédiai módszereinek szintjét is. Helytálló hír, hogy manapság egyre több a logopédus segítségére szoruló gyerkőc?Ez valóban elterjedt nézet. Mint ahogy a beszédhibás felnőttekre vonatkozó feltevés is. Mivel azonban erről nincsenek objektíven pontos adataink, inkább arra utalnék, hogy napjainkban már nagyon fejlett az orvosi diagnosztika és eszközpark. Ezért jobban, biztosabban és nagyobb arányban ismerhetők fel a logopédust igénylő beszédhibák és egyéb zavarok. Különösen az olvasás- és írászavarokra, tehát a diszlexiára és a diszgráfiára összpontosul fokozott figyelem. A gyermekkornak kedves színfoltja a pöszeség. Ez később is még okvetlenül hiba?Szakmailag is érdekes a kérdés. Mert ha ez a jelenség az l, r, s, illetve a sziszegő hangok skálájára vonatkozik, az könnyen lehet csak a szájmozgást szabályozó idegek kezelhető zavara, bár a dolog hátterében komolyabb deficit is állhat. Például a hangok absztrakt eszköztárában mutatkozó zavar. De két-négy éves korig akár nekem is kedvesnek tűnik egy csekélyke raccsolás, ami a fiziológiai fejlődés során eltűnik. Az életben azonban nemcsak diszlexia, raccsolás meg selypítés fordulhat elő, hiszen számtalan ember botfülű, azaz diszmúziás, vagy retteg a rajzórától, tehát diszpinxiás, netán diszpraxiás, mert szöget beütni csakis ferdén tud, ráadásul a számokat is utálja, így hát diszkalkúliás! Az ilyen teremtés halmozottan való logopédus kezébe?Nos, az ilyesvalaki nyilván sohasem járt óvodába, ahol foglalkozhattak volna vele, ugyanis a kiskori gyakorlati terápia lényege pont a részképességek hiányának mielőbbi fölfedezése és korrigálása. Ez pedig háromtól hatéves korig jó irányban sikerrel befolyásolható. Ezért is lenne szükség több, a gyerekekkel még iskoláskor előtt foglalkozó logopédusra. Melyek azok a külső jelek, amelyek láttán tanácsos logopédus segítségét kérni?Mind gyermekkorban, mind a felnőttek körében különbözők lehetnek. Ha például kétéves koráig egy gyerek nem igazán beszél és a beszédmegértése is szűk, akkor valóban hasznos logopédushoz fordulni. Más jelenség az úgynevezett élettani dadogás, ami számos esetben 3-4 éves korban mutatkozik, mert a kisgyerek mintha gyorsabban gondolkodna, mint ahogy beszélni képes. Ha ez négyéves koron túlra is kihúzódik, érdemes felkeresni a szakembert. És végül, de nem utolsósorban, ha a gyerkőc ötéves korában két vagy több hangzót hibásan ejt ki, akkor nagyon célszerű mielőbb felkeresni a logopédust. A felnőtteknél fellépő beszédzavarok zöme alapvetően két okra vezethető vissza. Az egyik: hirtelen agyi történés, például szélütés következtében valaki elveszti a beszédkészségét; ilyenkor lehetőleg azonnal logopédus segítségét kell igénybe venni. A másik ok-okozati összefüggés pedig a demencia, amelynek viszonylag korán mutatkozó szimptómája, a memóriazavarok mellett, a nyelvi rendellenességek fellépése. Hasznos, ha ezeket időben megállapítják, bár magát a demenciát még nem tudjuk megnyugtatóan gyógyítani. Örökölhetők a logopédusi terápiát igénylő panaszok?A szélütés természetesen nem, maga a hajlam viszont igen. A dadogásnál szintén jelen lehet az örökletes komponens, a felnőttkori demenciával járó nyelvi zavaroknál pedig szó lehet öröklődésről. A logopédiai kezelés elsősorban a szájról vagy a fejről szól, netán az egész test mozgással egybekötött munkája?A pöszeség javarészt beszédzavar. A dadogás már beszédbeli vagy nyelvi gond is lehet, míg a szélütés utáni nyelvi zavar rövidzárlatos testi rendellenesség. Az élettani dadogást egy három-négy éves kisgyerek többnyire nem is tudatosítja, viszont ha otthon vagy más környezetben rossz visszajelzéseket kap, az károsan hat rá és még romlik is a beszéde. Ha valaki felnőttként veszi észre, hogy újabban gond van a beszédével, például nem eléggé simán és gördülékenyen fogalmaz, akkor könnyen visszahúzódóvá válik, általában még kevesebbet beszél, ami ronthat a helyzeten. A logopédia a pedagógia sajátos szaktudománya?Végül is a legtöbb esetben nem tanári diplomával jár. De Kanadában például az orvosi egyetemen tanulnak logopédiát, számos országban a rehabilitációs tudományok körébe sorolják, noha valóban inkább az orvostudományokkal rokonítható. Terápia közben szükség lehet pszichológusra is? Hogy lélektanilag is könnyebb legyen feldolgozni, amit a logopédus beszédzavarként megállapít?Vannak olyan nyelvi és beszédzavarok, amelyeknél erre nincs szükség. Például a pöszeségnél vagy a hanghibáknál. Viszont a dadogásnál szinte elképzelhetetlen, hogy a logopédus egyedül dolgozzon. Megtörténik, hogy főként a szülők vagy más jóakarók is „tanácsaikkal” nehezítik az érintett gyerekekkel foglalkozó szakember munkáját?Nyilván az élet valamennyi területén, így hát itt is akadhatnak jó meg hasznos, illetve rossz meg káros tanácsok. Ezért minden laikus tanácsot jó megbeszélni a logopédussal. De hát a szülő egyébként is kulcsfontosságú partner az eredményes terápiában. Szlovákiában manapság a házasságok fele válással végződik. Ez akár beszédzavart is előidézhet a gyerekben?Szerintem inkább pszichológiai gondokat okozhat. Dadogást esetleg „csak” a különösen drámaian lezajlott válás idézhet elő. Vagy ha a gyerek úgy érzi: erőszakkal elvettek tőle valakit; netán úgy hiszi, hogy ő vétett olyasmit, amiért a szülei már nem szeretik egymást. Egy ilyen ördögi körnek szerepe lehet, mondjuk, a hebegés kialakulásában, ugyanakkor például pöszeség dolgában nincs funkciója a szülők kölcsönös kapcsolatának. És ha a két szülő szándékosan más-más nyelven beszél a gyermekkel?Rendszerint ez nem jár bonyodalmakkal. Sőt, a felnőttkorra készülve kifejezetten jó hír, hogy a többnyelvűség észbeli és megismerési tartalékot képez az emberi agyban, így a két- vagy többnyelvű embereknél a demencia tünetei is pár évvel később jelentkeznek. Ugyanis a kétnyelvűség pozitív értelemben ró több feladatot az agyra, ezért annak kapcsolatrendszere is gazdagabb. És ez még a beszédhibás gyerekekre is vonatkozik! A tudatos bilingvizmus tehát előnyös; mi több, a poliglottizmus, azaz a többnyelvűség esélye sem elvetendő. Sarkigazság viszont, hogy az írás, az olvasás és a többi alapvető ismeret elsajátítása csakis az anyanyelven a legszilárdabb. Ez a vasszabály a megtanultak minőségén tükröződik vissza a legjobban; ahogy az is, hogy az a gyerkőc, akit a magyar szülei hatévesen nálunk szlovák iskolába íratnak, általában csupán sok-sok vergődés árán sajátítja el a tananyagot. Arról már nem is beszélve, hogy bizony az identitásán szintén csorba esik. Az országos logopédushiány láttán Szlovákiában kényes kérdés: van-e elég magyarul tudó szakember nálunk?Sajnos, nincs. Valószínűleg a Csallóközben még elfogadható a helyzet, a déli régiók távolabbi tájain viszont aligha. Arról a vidékről a tanszékünkre jelentkező érdeklődő is kevesebb; talán mert nem titok, hogy itt igényes a felvételi vizsga. De aki magyar hallgatóként bejut hozzánk, sikerrel végzi el tanulmányait. Ön miért lett éppen logopédus?Prózai okokból. Negyedikes gimnazista voltam, amikor az édesapámnak ezt perspektivikus pályaként ajánlotta egyik jó ismerőse. És első hallásra nekem is érdekesnek tűnt. Önálló logopédiai tanszék csak a rendszerváltás után, 1991-ben alakult a Komenský Egyetemen. Nyolcvankilenc előtt a hatalom ferde szemmel tekintett erre a szaktudományra, akár például a pszichológiára?A logopédia, szovjet mintára, a gyógypedagógia része volt. A beszédhibásakat is a különféle fogyatékkal élők közé sorolták. A kilencvenes évek legelején azonban a tanszékalapító Viktor Lechta professzor a klinikai praxisból maga köré gyűjtött öt kollégát, közöttük engem is, és megkezdhettük az önálló szakirányú képzést. Szlovákiában az egyetlen ilyen szaktudást nyújtó egyetemi rangú tanszék a miénk. Egyelőre Csehországban sincs ilyen ötéves képzés, és Ausztriában is csak pár éve indult. Tekintéllyel bíró tudományágként vajon miért csak a 19. század végén nyert létjogosultságot a logopédia?Jogos kérdés, elvégre már az ókori görögök úgy próbálták a dadogást korrigálni, hogy követ tettek az érintett személy nyelve alá. Azután évszázadokon át a beszédhibákat az orvosra bízták, vagy éppenséggel egy-egy kuruzslóra. És bár a logopédia tudománya az utóbbi 120-130 esztendőben rengeteget fejlődött, a kutatásainkat többnyire napjainkban is még úgy kezdhetjük, hogy akár egészen új ismeretekkel tudjuk majd bővíteni a logopédia elméleti kérdéseit és gyakorlati ismeretanyagát. Ez izgalmas és ösztönző szakmai kihívás. Még nemzetközi viszonylatokban is. Így a logopédia Szlovákiában követett tudományos irányára és eredményeire a külföldi tudós szakma is kíváncsi?Ma már, a különböző nemzetközi konferenciákon szerzett tapasztalataim alapján, nincs jelentősebb lemaradásunk a világgal szemben. Sőt, több részterületen megbecsült partnerekké váltunk. Például a nyelvek mássága, a szlovák vagy a magyar nyelv sajátosságai a különböző országok logopédusai számára igazán érdekfeszítő kérdéseket vetnek föl. Egyebek mellett azt is kérdezik, hogy a szlovákul vagy magyarul gondolkodó agy beszéde – szélütést követő állapotban – másképp esik-e szét, mint mondjuk az angolul beszélő agyé?! És valóban, részben tényleg másképpen. A nyelveket átívelő tudományos kérdéskör most egyike a logopédusok nagy témáinak. Hát a logopédus jelenlétében végrehajtott éber agyi műtét? Mert bármennyire hihetetlenül hangzik, az ilyesmiről egyre többet hallani...Az roppant érdekes! Egy-másfél évtizede Amerikában kezdték, és Pozsonyban három éve alkalmazzuk ezt a logopédust is igénylő új műtéti eljárást. Régebben, ha a betegnek agydaganata volt, kioperálták a tumort, de közben könnyen megsérülhetett a beszédközpont. Ezért előfordult, hogy az egyébként fizikailag jól gyógyuló beteg már nem tudott beszélni. Most viszont a koponya megnyitása után fölébresztik az elaltatott pácienst, és mert maga az agy nem fáj, a beteg rögzített fejénél ülő logopédus addig beszélget vele folyamatosan, amíg nem észleli nála a beszédromlás legelső jeleit. Az agysebész ekkor abbahagyja a tumor műtéti eltávolítását, hogy fennmaradhasson a beteg beszédkészsége. Őszintén szólva, régebben sohasem gondoltam volna, hogy egy agyműtét sikerében a logopédusnak is közvetlen része lehet. Ez a tudományos fejlődés korábban talán elképzelhetetlen bizonyítéka. Elvégre 25-30 évvel ezelőtt még a pöszeség teljes korrekcióját tartottuk a logopédiai terápia átütő sikerei egyikének. Ma pedig az agyműtéteknél vagyunk jelen!