Beszéljünk a helyzetünkről

A szavát felemelő kilencven magyar értelmiségi levele megdöbbentett, de nem arra késztetett, hogy Duray Miklóst bántsam, netán elítéljem, hanem hogy a helyzetünkről beszéljek. Méghozzá egy kicsit úgy, hogy mi lehetünk igazán érzékenyek, a szlovákok azonban ezt az érzést is kisajátították maguknak, többségi alapon természetesen. Érzékenységünk okainak a felsorolását azzal vezetném be, hogy a szlovákiai magyar politizálásnak szüksége lenne egy komoly, tekintélyes, a szlovákiai magyar társadalom alapvető érdekeit kifejező értelmiségi civil szerveződésre, amely időnkénti állásfoglalásával segítségére lenne a parlamentben és a kormányban ülő magyar képviseletnek. Erőteljesen hallatná a hangját a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatban, s nyomatékosan kifejezné, hogy kárpótlást a kollektív bűnösséggel vádolt magyar deportáltak és kitelepítettek nem kaptak, az elkobzott magyarvagyonok, az úgynevezett nevesítetlen földek Koncoš úr bevallottan „hősies ” ellenállásának köszönhetően nem kerültek a magyar községek hatáskörébe. A nyitrai Pedagógiai Főiskola 1976-ban erőszakosan felszámolt magyar tagozatát sem akarják visszaállítani, a magyar kar létrehozását nem is titkoltan szabotálják, a Magyarországon szerzett pedagógiai képesítés érvényesítését minden lehetséges módon akadályozzák, lásd a füleki alapiskolai tanár esetét, éhségsztrájkolását, és a sok magyar iskolát, amelyekben beugró nyugdíjasok tanítanak. Az utóbbi hetekben ugyan („csekély” 26 év után) elmozdulás történt, de Malíková asszony rögtön levelet írt az egyetem szenátusának, ne járuljon hozzá a magyar kar indításához, s a szlovák képviselők és politikusok nem tiltakoznak, a magyar értelmiségiek is hallgatnak (Durayval vannak elfoglalva), miközben alap- és középfokú iskoláink lassan elfogynak a képzett magyar pedagógusok.

A leírtak az alapvető érdekeink ellen ható Beneš-dekrétumok szelleméből következnek. Mert ugye ezek az „elhalt” papírok azt sugallják ma is, hogy Szlovákia a szlovákoké, amelynek a területén másodrendű kisebbségek élnek. S mert nem sikerült megszabadulni tőlünk, hosszú távra helyezték elszlovákosításunkat. A Beneš-dekrétumok szellemének éltetője napjainkban is az annyiszor hallott na Slovensku po slovensky (Szlovákiában szlovákul). Ebbe a kemény falba ütközik a nyelvhasználati törvény érvényesítése, a Regionális Nyelvek Európai Chartájának számunkra megnyugtató törvényesítése, mert míg nem távolítják el a szlovák nyelvtörvényből azt az akadályt, hogy a szlovákoknak nem kötelességük tudni a magyarok nyelvét Dél-Szlovákiában, addig minden megoldási kísérlet csupán porhintés a szemünkbe. A valóságos kétnyelvűség érvényesítésének számunkra elfogadhatatlan esetlegességeiből következik a Beneš-dekrétumoknak az életünkben jelenlevő diktátuma a helységneveinket illetően is. Jó lenne már pontosan összeszámolni, hány helynevünket forgatták ki sarkaiból a Beneš-dekrétumok? Ezek a magyar községek szélén őskövületté változott helységnevek ma is élnek, riogatnak és tragikus eseményekre emlékeztetve beszélnek hozzánk: – Itt vagyunk községeitek szélén, akármikor rátörhetünk házaitokra, földjeitekre... Gabčí-kovo–Bős, Štúrovo–Párkány, Sládkovičovo–Diószeg, Jesenské–Feled, Tešedíkovo–Pered stb., stb. A nevetségesen elutasító érv, hogy személyiségekről elnevezett községekről van szó, nem változtathatók meg. Arra persze nincs magyarázat, miért a magyar községek nevét nevezték el a szlovák személyiségek nevével, miért nem a szülőfalujukat? Azok a szlovák politikusok, akik nem akarják visszaadni a magyar községek történelmi nevét, ma is a Beneš-dekrétumok érvényessége mellett állnak ki! Epizód: tessék vasúton végigutazni Csallóközt vagy Dél-Szlovákia többi részét, a vasútállomások homlokzatán sehol nem látunk magyarul is kiírt helységnevet. A vasút külön köztársaság a köztársaságban, rá a törvény nem vonatkozik, nem vesz tudomást róla. A vasút vonatot csak szlovákul „indít”, az utashoz csak szlovákul szól, a veszélyekre csak szlovákul figyelmeztet. Na Slovensku po slovensky továbbra is a jelszó, jaj, szegény, csak „halott”, papíron létező Beneš-dekrétumok!

A szlovákiai magyar civil szerveződésnek mindezekről színt kellene vallania, s állásfoglalását elküldeni a köztársaság elnökének, a kormánynak és a parlamentnek. Azzal a megjegyzéssel, hogy az a már-már szállóigévé vált mondat, hogy „Szlovákiában ez már csak így van”, ránk, magyarokra hányféleképpen vonatkozik hátrányosan.

Nem titkolom, ezeket a gondolatokat a Duray-ellenes levél váltotta ki bennem, mert akarva-akartalan hozzájárul az érdekeinket súlyosan sértő gondok elkendőzéséhez. Jól emlékszem, Csáky Pál nem is olyan régen még milyen nagy szálka volt a megboldogult Dušan Slobodník szemében. Támadta, lenacionalistázta, a parlamenti üléseken kénye-kedve szerint bántotta, bánthatta, Szlovákia ellenségének, érdekei veszélyeztetőjének nevezte. Tudomásom szerint egyetlen szlovák politikus sem próbálta határozottan leállítani őt, s a magyar értelmiségiek sem emelték fel a szavukat, hogy a Dušan Slobodníkot s a többi szlovák nacionalistát „provokáló” Csáky tegyen lakatot a szájára, hallgasson vagy távozzon a politikai életből. Szilenciumot illetve szankciót senki nem akart foganatosítani ellene, nem is lett volna helyes, mint ahogy Duray Miklós esetében sem lenne helyes! Illyés Gyulával együtt vallom, hogy nem az a nacionalista, aki jogot véd, hanem az, aki jogot sért.

A szlovákiai magyar értelmiségi civil szerveződésnek egy további, aláírásával nyomatékosított állásfoglalásában azt is kifejezésre kellene juttatnia, hogy Magyarországon a nacionalizmus tüzét, ha van ilyen, egyetlen lehetséges módon lehet oltani, eloltani, ha a szomszédos országokban százezres és milliós nagyságrendben élő magyarságnak intézményesen biztosítanak minden jogot a megmaradásához, beleértve az autonómiát is. Amíg a szlovák parlament képviselőinek egy jelentős része még mindig kiéli magát a magyarellenességben, s a nacionalizmus magasba csapó lángokkal időnként a törvényhozó testület épületében is lobog, ha Komárom megyéről, az önkormányzati hatáskörről vagy más természetű magyar érdekről van szó, addig senki ne csodálkozzon azon, hogy Magyarországon a szélsőségek felé mennek el egyes csoportok. Jó lenne ráébredni, hogy ezeknek a csoportoknak a tüzét folytonos magyarellenességükkel Szlovákiából is fújják...