Berlini elismerés Mikuláš Dzurindának

Berlin. Szlovákia az EU- és a NATO-bővítés első körében lesz – fejezte ki megggyőződését Gerhard Schröder német kancellár a Mikuláš Dzurin-dával folytatott tegnapi berlini tárgyalása után. A szlovák kormányfő egynapos hivatalos látogatásra utazott a német fővárosba.

Partiban vannak. Mikuláš Dzurinda kormányfő és Gerhard Schröder német kancellár Berlinben.TASR-felvételBerlin. Szlovákia az EU- és a NATO-bővítés első körében lesz – fejezte ki megggyőződését Gerhard Schröder német kancellár a Mikuláš Dzurin-dával folytatott tegnapi berlini tárgyalása után. A szlovák kormányfő egynapos hivatalos látogatásra utazott a német fővárosba. „Szlovákia kétségkívül nagyon erős NATO-tagjelölt” – fogalmazott Schröder, hozzátette, Németország „abból indul ki, hogy Szlovákia az EU- és a NATO-csatlakozás első körében lesz”. Elismeréssel szólt a Dzurinda-kor-mány elmúlt három és fél éve során elért gazdasági és társadalmi eredményeiről. A sajtó kérdésére, miként hatna Pozsony megítélésére Vladimír Mečiar exkormányfő viszszatérése, Schröder nem adott konkrét választ, csak megismételte, Berlin hathatósan támogatja a jelenlegi poszonyi kabinetet. Hangsúlyozta, nem szeretne a szlovák belpolitika alakulásába avatkozni, de elismerésével szerinte „elég egyértelműen” fogalmazott. Dzurinda „nagy örömmel” fogadta a kancellár szavait, amelyek „nagy biztatást” jelenthetnek Szlovákia lakosságának. A felek tárgyaltak a Szlovák Gázművek (SPP) privatizációjáról is. „Természetesen örömet okozna, ha a két német érdeklődő cég egyike eredményes lenne” – jegyezte meg Schröder, hozzáfűzve, Szlovákia legnagyobb külföldi beruházója éppen Németország, s a két állam együttműködése a jövőben az energiaipar területére is kiterjedhet. A szlovák miniszterelnök tárgyalópartnerével közölte: a visegrádi államok számára elfogadhatatlan, hogy EU-csatlakozásuk után tíz évig agrárvállalkozóik csak az uniós szint egy negyedének megfelelő támogatásban részesülhessenek, ezért Prága, Varsó, Pozsony és Budapest egybehangolja fellépését. (s, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?