Bereuter állítólag vette a lapot

Pozsony.

Pozsony. Afganisztánba küldhetnék a romákat, Szlovákia ezzel két legyet ütne egy csapásra: megoldódna a romaprobléma, a NATO-nak pedig Afganisztánban több katonája lenne – viccelődött Jozef Banáš, a NATO Parlamenti Közgyűlésének szlovákiai küldöttségvezetője néhány napja, a Pavol Hrušovský házelnök által adott ebéden, melyen részt vett Doug Bereuter, a NATO-köz-gyűlés főnöke is. Banáš állítja: csak tréfálkozott, nem akart senkit megsérteni, és a jelenlévők sem vették komolyan, jót nevettek megjegyzésén, egyáltalán nem tiltakoztak. „A fő témának az afganisztáni helyzetnek kellett volna lennie, ehelyett a romákról beszéltünk, szerintem fölöslegesen, több mint másfél órát. Finoman ezzel a kis tréfával próbáltam a romákról Afganisztánra terelni a szót” – magyarázta Banáš. Hangsúlyozta: Bereuter jól ismeri a humorát, és vette a lapot. Szerinte Hrušovský is azonnal reagált volna, ha szükségét érezte volna. A házelnök szóvivője, Michal Dyttert elárulta: Hrušovskýt felháborította ez az illetlen megjegyzés, és csak azért hallgatott, nehogy azok is felfigyeljenek rá, akik esetleg nem hallották, azaz főnöke nem akarta fokozni a feszültséget. Banáš elszólása azonban így is kiszivárgott, és a közgyűlés alatt a háttérben mindenki erről suttogott. „Ha a képviselő úr a romákról valóban így nyilatkozott, az arcátlanság! Ezt senki nem foghatja fel viccként” – mondta František Šebej, a szlovákiai küldöttség előző vezetője. Banáš szerint a sajtó fölöslegesen felfújta a dolgot. Ha ő újságíró lenne – saját bevallása szerint –, arra mutatna rá, hogy Mikuláš Dzurinda milyen jó angolsággal és bájosan válaszolt tíz kérdésre. „Kérem, ezt most ne úgy értelmezzék, hogy jó fényben akarom feltüntetni az SDKÚ elnökét” – tette hozzá a miniszterelnök pártjába belépni készülő honatya. Elismerte, hogy a kormányfő tanácsadójával előre megbeszélték a kérdéseket, azaz Dzurinda előkészíthette válaszait, ám Banáš szerint ez máshol is szokás. „Minden közgyűlésen így csinálják, hiszen minden küldöttségvezetőnek érdeke, hogy országa miniszterelnöke jó színben tűnjön fel” – magyarázta. Šebej ezzel nem ért egyet, szerinte ez nem normális eljárás. Banáš úgy véli, a külföldi vendégek elégedetten távoztak Szlovákiából, néhányan csak azt kifogásolták: a pozsonyi éttermekben alig főznek szlovákiai ételeket, az Óvárosban pedig nincs egyetlen postaláda sem, ahová a családjuknak címzett képeslapot bedobhatták volna. (sz-a, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?