Berényi magyar állampolgárságért folyamodik

Pozsony |

<p>Magyar állampolgárságért folyamodik január elején Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke.</p>

"Azt gondolom, hogy az egyetlen szlovákiai magyar párt elnökeként ez kutyakötelességem" - jelentette ki Berényi abban az interjúban, amelyet szombaton közölt a pozsonyi SITA hírügynökség.
A politikus  utalt arra, hogy vannak bizonyos aggodalmai.  "A kormányprogram tartalmazza a szlovák ellentörvény módosítását, de ezen módosítások megvalósítását december végéig vártuk. Sajnos nem így történt. Tudom, hogy néhány magyar a szlovák állampolgársága mellett szeretné megszerezni a magyar állampolgárságot is. Ha január elején ezt kérelmezik, s a szlovák parlament nem fogadja el a jelenlegi törvény módosítását, akkor elveszíthetik szlovák állampolgárságukat. Ez nem célunk" - fejtette ki az MKP elnöke.
Berényi azt állítja: neki, mint a magyar párt elnökének, vállalnia kell ezt a kockázatot. Számára a magyar állampolgárság jelképes jellegű.
"Kettős identitásom van, s ez most papíron is meg lehetne erősítve. Szlovákiával és a szlovák állampolgársággal a politika, a kultúra, a törvényes keretek és folytathatnám, hogy még mi minden köt össze. A Magyar Köztársasággal a közös kultúra, a közös történelem és az anyanyelv köt össze" - szögezte le az MKP vezetője.
Berényi szerint sajnálatos, hogy Szlovákiában még sok az olyan ember, illetve politikus, akik a magyar kisebbséget veszélynek tartják a Szlovák Köztársaság számára. Úgy véli, ez nagy hiba.
"Amikor mi érvényesítjük a nemzetiségi jogokat, a nagyobb lehetőségeket az oktatásban és a kultúrában, az nem szlovákellenes cselekedet, nem szlovákellenes aktus. Meg kell haladni azt a gondolatot, hogy a magyar kisebbség veszélyt jelent a szlovákok és a szlovák állam számára. Ez nincs így. A Szlovák Köztársaság és a Magyar Köztársaság közösen tagjai az Európai Uniónak és a NATO-nak" - mutatott rá Berényi.
Kijelentette: teljesen értelmetlennek tartja, hogy az egyik szlovák kormánypárt a kettős állampolgároknak megtiltaná bizonyos állami tisztségek viselését, bizonyos hivatások űzését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?